aztán van hogy két hírt is sikerül egybegyúrnom.
1 hir:
Egész állatkertet tartottak a lakásban
Száznál is több állatot tartott egy amerikai házaspár a lakásában, állításuk szerint csak segíteni akartak az állatokon. A lakásban az intézkedő rendőrök szerint szörnyű bűz uralkodott, mindenhol ürüléket találtak.
Száznál is több állatot, tyúkot, nyulat, különbözõ kisebb rágcsálókat, gyíkokat és pókokat szállítottak el hétfõn a hatóságok a New York államban található Buffalóban egy házaspár kis lakásból, írja a wcbstv.com [1]. A mûvelethez három kisteherautóra és több tucat ketrecre valamint rekeszre volt szükség, ezeket a rendõröket értesítõ egyik állatvédõ szervezet biztosította. „Az állatok ketrecekben voltak, és a lakásban nagyon büdös volt. Szörnyû, rengeteg ürülék mindenhol" - mondta az állatokat kimenekítõ egyik rendõrtiszt.
George Zimmerman és felesége, Ellen azzal indokolták az otthon kialakított házi állatkertet, hogy minden második általuk tartott állatot kidobták gazdáik, õk pedig megmentették õket, írja a wkbw.com [2]. „Gondoskodtunk róluk, szerettük õket. Tisztán tartottuk a ketreceket, de a lakásba is kiengedtük õket" - mondta Zimmerman. Késõbb azért elismerte, hogy az irányítás egy idõ után már kicsúszott a kezükbõl.
Az ügyben nyilatkozó állatvédõk nem vonták kétségbe a házaspár jó szándékát, azonban szerintük a végére már egyértelmûen tarthatatlan állapotok alakultak ki a lakásban. A házaspár ellen most állatkínzás vádjával indítanak eljárást, az állatokat pedig részben állatvédõ szervezeteknél helyezik el, részben pedig várják leendõ gazdák jelentkezését.
2 hír.
Gyalog indultak el a metróalagútban
2009.02.10. 17:41 - Index, MTI
Huszonkét percig nem járt a 3-as metró kedden délután négy óra után a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, mert a Határ úti állomáson két ember beugrott a vágányra és gyalog indultak el a végállomásra.
A BKV alkalmazottai a vágányokat áramtalanították, és keresni kezdték a két embert.
A két ember azonban nyomtalanul eltűnt, ebben segítségükre volt, hogy a Határ út és a Kőbánya-Kispest között már nyitott a pályaszakasz, így könnyedén eltűnhettek szem elől.
És az írás .
A kapu őrzői.
Sorra érkeztek a kocsik és a különös alakok a New York külvárosi részén fekvő elhagyatott raktár épületéhez; az utcai lámpák fénye alatt vonultak, mint egy karaván a sivatagban.
Az épületen belül padlószőnyeg borította a padlót és vörös bársonyfüggöny takarta a csarnok falait.
Még érződött a gépek olajszaga, a munkások izzadság- és lábszaga, ami teljesen beleivódott az alumínium lemezekbe és a rozsdás vascsövekbe.
Az emberek – fiatalok és idősek, jól szituált öltönyös rabszolgák és kartondobozokkal teli bevásárlókocsikkal álldogáló hajléktalanok – izgatottan várták őt.
Őt, Mr. Simmonst, aki minden egyes pénteken beszélt hozzájuk és hirdette, hogy eljön az a nap; a végső, amikor megnyílnak a mennyek kapui és az istenben hívők megmenekülnek, örök boldogságban simogatják az oroszlánokat a napfényben úszó erdei tájon, és lelkük örök boldogságban lebeg majd!
Zsongott az egész épület, mintha esztergagépek és állványos fúrók dolgoznának; mindenkin érződött a felhevült és türelmetlen állapot.
Ekkor megjelent Mr. Simmons norvégmintás mellényben, gyűrött, fehér ingben, pecsétes, szürke színű, vasalatlan nadrágban, lábán fehér zoknival és szandállal.
Vastag szarukeretes szemüveget hordott; inkább tűnt nyugdíjasotthonból újságért és cigiért kilógó lakónak, mintsem prófétának.
Megjelenésével nagy csend lett. Mintha beszippantotta volna az épületet egy fekete lyuk.
Mr. Simmons felállt egy vasládára, megtörölte a szemüvegét egy vászonzsebkendővel.
Krákogott egyet és megszólalt.
- Volt egy álmom az éjjel! Megjelent hét angyal, akik megosztottak velem egy titkot! Jön a mi napunk! Hamarosan újabb hét csapással sújtja Isten bűnöktől elfekélyesedő Földünket, a végén pedig megnyílnak a mennyek kapui, és akkor mind beléphetünk rajta és örök fényben, boldogan élhetünk tovább.
- „És láték a mennyben más nagy és csodálatos jelt: hét angyalt, a kinél vala a hét utolsó csapás; mert az által teljesedett be az Istennek haragja.”
- Ez a nap hamarosan eljön! Készüljetek!
Ezután Mr. Simmons összeesett. Riadtan kaptak utána a hívek, majd lepedőre fektették. Boldogan mentek ki az épületből, szívük teli reménnyel.
A hívek megszokták Mr. Simmons rövid mondatait; egyik prédikációja sem tartott tovább hét percnél. Tisztában voltak vele, hogy ha ő megszólal, akkor az Úr szavait közvetíti, és ez nagy, már-már emberfeletti szellemi és fizikai erőnlétet igényel.
Mindig ott hagyták egyedül a csarnokban; ez Mr. Simmons kifejezett kérése volt. Mr. Simmons felesége percre pontosan fél hétre érkezett érte és hazavitte.
Otthon sokáig ültek még a zsírszagú, és a műszálas zoknitól lábszagú konyhában és imádkoztak.
Aztán megnézték az esti vetélkedőt, majd lefeküdtek.
Mr. Simmons aznap éjjel különöset álmodott; Noé jelent meg előtte, és megszólította:
- A hét angyal jövendölése hamarosan bekövetkezik. Sajnos nem tudsz minden hívő lelket magaddal vinni. Össze kell gyűjtened a világ összes teremtményéből egy hím és egy nőstény példányt, úgy, ahogy nekem kellett.
- De mi lesz az unokáimmal? - kérdezte - Ők hogyan menekülhetnek meg?
- Csak te, a feleséged és az állatok, amiket összegyűjtesz; csak azok menekülhetnek meg. A két gyereknek már nincs a bárkán hely.
- Nincs valami módja, hogy velünk jöjjenek?
- Sajnos nincs. Egy heted van, vond be a híveket, és próbálj összegyűjteni annyi állatot, amennyit csak lehet.
Aztán az álom megszakadt.
Reggel elmondta a feleségének az álmát, aki hangosan sírt, amiért az unokákat nem vihetik magukkal. Ekkor nyílt a hálószoba ajtaja és belépett rajta Sue; gyönyörű, kék szemű kislány, olyan 7 éves lehetett, és Ben, a bátyja.
- Mama, papa, sziasztok! Mikor reggelizünk már? Nagyon éhesek vagyunk.
Reggeli közben Sue és Ben veszekedett. A nagyanyjuk csitítgatta őket, miközben arra gondolt, hogy szegény gyerekeknek az a szörnyű autóbaleset elvitte a szüleit. – Uram-Teremtőm, hát nem elég csapás ez? - kérdezte magában. Ezek az árvák nem érdemelnének még egy esélyt, mondd, Uram?
Mr. Simmons bekarikázta a telefonkönyvben az állatkerteket, és elvitte a srácokat az iskolába. Megkérte a feleségét, hogy próbáljon beszerezni néhány állatot, mindegy, hogy mit, kutyát, macskát, mókust.
Kitette a srácokat, aztán bement az állatkertbe és a kabátjában elrejtett fűrészlappal kivágta a kis cerkófmajmok ketrecét. A majom dobogó szívvel rikácsolt hangosan a kezében. Gyorsan elrejtette a kabátja belső zsebében, és gyors léptekkel eltűnt az állatkertből.
Otthon már két macska volt és egy pár mókus, amit a felesége gyűjtött be. Bekapcsolták a rádiót, ahol éppen hurrikánra figyelmeztettek.
- Nincs sok időnk, össze kell szedni a híveket, mindenkit mozgósítani kell, hogy gyűjtsenek állatot, rovart, mindegy, élőlényt! Mindenből egy párat. Nincs sok időnk.
- De mi lesz, ha rákérdeznek, hogy miért?
- Nem fognak. Hisznek nekem, vakon követik az utasításaimat és nem foglalkoznak azzal, hogy miért is kell ezt tenniük.
Mr. Simmons beszélt is a hívekkel, és a helyi rendőrség nemsokára több száz állat lopási ügyében nyomozott; állatkertekből hívták őket. Bevásárlókocsis hajléktalanokról és nyakkendős menedzserekről szóltak a jelentések, akik egy-egy állattal tűntek fel New York utcáin.
Mr. Simmons lakása teli lett állatokkal, egyre nagyobb bűz lett a lakásban. Az unokák alig várták, hogy hazaérjenek, és megnézzék, milyen új állatot visz nekik haza meglepetésből a papi és a mami.
Mr. Simmons és felesége minden egyes nap kérte az Urat, hogy hadd vigyék magukkal a gyerekeket, ha eljön a nap, mikor kinyílnak a mennyek kapui. De semmi nem történt.
Aztán két repülőgép lerombolta az Empire State Buildinget, és érezték, hogy fogy az idő.
Egy nap Mr. Simmons újabb álmot látott, megjelent Noé, és kérdőre vonta, hogy áll az állatokkal? Ő elmondta, hogy nagyon jól alakulnak a dolgok, még egy elefántot is szereztek, amit a raktárban rejtettek el. Noé azt mondta: Készülj, hamarosan beléptek a kapun!
Mr. Simmons könyörögve kérte Noét.
- A gyerekeket hadd vigyük magunkkal, nincs senkijük ezen a világon!
Noé gondterhelten válaszolt:
- Na jó, nem bánom. Jövő hét pénteken megnyitok egy kaput; csak nekik. Ártatlanok, még nem nyomasztja lelküket bűn, ezért talán megbocsájtja nekem ezt az Úr.
- Hol lesz ez a kapu?
- A metróban be kell ugraniuk a metróalagútba, és a Wall Street-i megállónál megnyílik egy átjáró, amin megmenekülhetnek.
- Köszönöm, Uram!
Másnap Mr. Simmons elvitte a srácokat a metróba.
- Gyerekek – mondta nekik – pénteken találkozhattok Anyuval és Apuval. Itt kell leugranotok, és szaladni a sötét alagútban arra. Nagyon figyeljetek oda, hogy a sínek között fussatok, mert ha nem, megrázhat az áram benneteket. Fussatok, ahogy a lábatok bírja; addig, amíg egy fényes kaput nem láttok. Ha megtaláltátok, akkor lépjetek be rajta, ott vár majd titeket Anyu és Apu.
A gyerekek nagyon izgatottak lettek.
- Nem lehetne most, Papi? – kérdezték – Menjünk most!
- Nem lehet, gyerekek, majd pénteken.
- Mennyit kell addig aludni?
- Még két nap.
Mr. Simmons hazavitte a srácokat és elmesélte a feleségének az álmát. Margaret nagyon boldog volt, örült, hogy kegyes az Úr, és a gyerekek is velük jöhetnek.
A hátralevő két nap nagy feszültségben telt.
Végre eljött a péntek. Ekkor Mr. Simmons elvitte a srácokat a metrómegállóhoz. Elhaladt egy szerelvény, ekkor leengedte a srácokat a sín mellé – vigyázva, hogy áram ne érhesse őket –, és rájuk kiáltott:
- Fussatok! Fussatok!!!
A srácok rohantak a sötét felé.
- Anyu, anyu!!! – kiabálták közben.
A peronőrség észrevette a gyerekeket, és Mr. Simmons után rohantak, áramtalanították a sínpár mellett futó áramcsatornát, és megállították a mozgásban lévő metrószerelvényeket.
Mr. Simmons lerázta azt őt kergető őröket, és sietett haza.
- Remélem nem késem el, remélem nem késem el… – mondogatta magában kétségbeesetten.
Odalenn a peronőrök leugrottak az alagútba, és reflektorokkal rohantak a kissrácok nyomában. Pár száz méter reménytelen futás után hatalmas fény lett az alagútban, és a két apró alak kacagva lépett be egy kapun, majd újra sötétség lepte el az alagutat. Az őrök még egy fél óráig keresték a gyerekeket, de nyomuk veszett.
Mr. Simmons nehezen vette a levegőt, és úgy érezte, kiszakad a tüdeje. Mikor a házukhoz ért, egy rendőrautót pillantott meg, egy Zoo feliratú teherautót, és kíváncsi lakók fejeit az ablakokban. Szaladt föl a lépcsőkön.
- Nem késhetek el, nem vihetik el az állatokat! Nem, azt nem.
Belökte az ajtót. A felesége sírt, két rendőr faggatta, miközben munkások vitték el az állatokat.
Margaret ránézett Mr. Simmonsra.
- Sikerült nekik? – kérdezte.
Mr. Simmons bólintott, és elmosolyodott.
