A riviérai bolondjai.
index.hu/kultur/2010/11/29/villanyszerelonel_volt_a_picasso-gyujtemeny/
A nevem Pierre Le Guennec, születtem Nizzában 1935-ben ,vidám és egyszerű családban nőttem fel ,édesapám halász volt ,ebből kifolyólag utáltam a halat ,de a halaknál is jobban utáltam apám érzelmi kitöréseit , például amikor simogatott ,na azt nagyon rühelltem ,úgy éreztem lehántolja a bőröm a nagy kérges ujjaival ,hozzá kell tennem ,hogy szerencsére ez az érzelmi megnyilvánulás csak karácsonykor és egyéb családi eseményekkor tört ki nála ,ja és józan állapotában.
Szerencsére erre nem volt sokszor példa mármint ,hogy józan legyen. Egyébként mindig részeg volt, ilyenkor inkább anyámat ölelgette meg a szomszéd zöldséges feleségét ,persze titokban
És én ennek meg kell ,hogy mondjam nagyon is örültem mármint ,hogy a zöldséges feleségével is folytatott viszonyt ,hogy miért is ?Azt kérdezitek? Hát a pénz miatt !
Ugyanis ilyenkor, mikor a szomszédban járt sokszor szalajtott a virágbolt elé,hogy lesem ki anyámat.Ja igen !Ezt elfelejtetettem mondani anyám a kövér olasz Lui virágboltjában volt eladó,na erről a Luiról is tudnék mesélni ,szóval ez a Lui is szerettet ölelgetni főleg kislányokat .Néha be be csalt egyet-egyet amint battyogtak hazafelé,a suliból és cukorkával kínálgatta őket ,egyszer ezen szenvedélye miatt csücsülnie is kellett 10 teljes napot a Nizzai rendőrség cellájában ,persze anyámnak azt hazudta valami adó ügy miatt zárták be. De anyám sem ma jött le a falvédőről, természetesen tudta ,hogy miről van szó ,nem győzte kidobálni a kislány bugyikat a boltból ,mindig talált valahol eldugva ,vagy az íróasztal fiókban vagy a krizanténok között. Tehát anyám ennek a kedves alaknak akit mi csak úgy csúfoltuk hogy Bugyis Lui , na szóval ennek az alaknak a virágboltjában dolgozott. Ja ,hogy visszatérjek eredeti mondandómra szóval apám szalasztott ,hogy lessem meg anyámat és ha zárni készül a boltot ,fussak hazafelé nehogy édesanyám rajtakapja őket amint a halpikkely és rothadt zöldségek szagában ejakulálnak. Ilyenkor futottam mint a nyúl,mert 5 frank volt a tét,és 5 frank az mégis csak 5 frank, amikor odaértem a zöldséges házához gyorsan megveregettem a redőnyöket. Ilyenkor a nyögés abbamaradt ,kinyílt az ablak és vaskos büdös ujjak egy 5 frankost tartottak a markukban , amit elmartam miközben gyorsan elfordultam az ablaktól ,mert ha egy halász izzad ,na az tényleg nem kellemes élmény nekem elhihetik! Volt már rá példa,hogy leokádtam a redőnyt emiatt ,de az évek során kifejlesztett technikával olyan rutinnal tudtam elfordulni,mint az olimpiai bajnokok.
Aztán mire hazaért anyám, apámat a konyhában találta amint a konyhaasztalnál ült és szépen a olvasgatott valami újságot.Amikor anyám belépett a konyhába apám szeme felcsillant és szinte átszellemülten mondta anyámnak -Ó édes! De jó hogy hazaértél egész nap te jártál a fejemben .Ilyenkor az ujjaival idegesen matatott a sliccénél ellenőrizve,hogy nem hagyta e véletlenül lehúzva.
Így teltek az évek ,mikor egyik délután még több pénz reményében elmeséltem anyámnak apám és a szomszédasszony viszonyát , anyám nem a várt módon reagált nem ,hogy pénzt nem adott sőt jól pofon is vert,hogy hazudok . Aztán egész este veszekedtek apámmal.Árulkodásom nem hozott plusz hasznot mint ahogy reméltem ,az eredménye az lett,hogy másnap apám már küldött is Antibes-be villanyszerelő tanoncnak.
Na hát a városról tudnék mesélni szintén a tengerpart mellett van mint Nizza, viszont az emberek akik ott laknak olyanok mint a nápolyiak, mind csirkefogó egytől-egyik. A villanyszerelő iskolában megtanítottak rezet lopni, meg egy kicsit villanyászkodni is. Már végeztem az iskolával és mivel otthon egyre rosszabb lett a hangulat mert apám a viták ellenére szeretett a rothadt zöldség szagában bagzani. Jobbnak láttam ha Antibes-ben maradok. Kiváltottam az ipart és nagy nyugalomban dolgozgattam.Mikor is egy egy szép délután megismerkedtem a feleségemmel Marie-val.
Szeptemberi nap volt ,már színesedett a táj némelyik fa elkezdte hullatni a levelét.
Marie-val egy parkban találkoztam ,főtt kukoricát árult városi ficsúroknak ,valahonnan Lille mellöl jöhetett mert olyan szexisen beszélt, olyan parasztosan ez engem nagyon fel tudott izgatni,meg az is hogy nem rakott fel soha sem sminket olyan jó barbárul nézett ki mint egy viking asszony szerencsére halszaga nem volt ,csak főtt kukorica szaga , azaz az édes illat azt mindig is szerettem ,nem sokat teketóriáztam pár hónap múlva el is vettem feleségül.Szépen éltünk kettecskén a kisvárosi fingszagban, amikor is telefonhívást kaptam egy bizonyos Picasso úrtól,hogy lenne egy kis munka a Nizzai házában .
Egy hét múlva elmentem hozzá határozottan emlékszem a napra mert tikkasztó júniusi hőség volt ,ez a kopasz ürge meg nagy vastag kötött pulóverben várt, egy elég romos villa kertjében. Bár az épület nyomokban sugározta magából az elmúlt idők főúri pompáját és nyilvánvalóan nem volt olcsó villa ,ezért meg is kérdeztem a kopasz urat,hogy mivel is foglalkozik tulajdonképpen. Azt felelte festő .Ó !!Kiáltottam fel és idegesen megvakargattam a fejem ,én is mehettem volna szobafestőnek.Akkor talán én is ilyen jól élnék- bár hozzá kell tennem azok a szobafestők akiket én ismertem szinte kivétel nélkül nyomorban éltek ,nem ritkán még a mamával bízva abban, hogy a mama a vasárnapi misén két mi atyánk között ,összerogyva kileheli a lelkét, és ő utána boldogan élhet egyedül a vidéki kis házában ,esetleg pincérlányokat is hazavihet a környék kricsmijeiből, szóval ilyen dolgokról álmodoztak az én szobafestő ismerőseim.
Vettem a bátorságot ,hogy megkérdezzem ezt a kopaszt -Olyan szép ez a ház !Ugyan már kiknek fest ,hogy ilyen jól keres?
-Hát gyűjtőknek stb...
Nem értettem mit akar ezzel,ő látva értetlenségemet elmosolyodott mintha olvasta volna a gondolataimat.
-Ó drága uram ,én nem szobafestő vagyok. Hanem festőművész! Pablo Picassónak hívnak !Nem hallotta még a nevemet ?
Hallotta a rosseb gondoltam magamba elég ha a politikusok nevét meg a focistákét meg tudom jegyezni ez a föstészet meg amúgy sem érdekel-Na jöjjön!-Fogta meg a karomat -megmutatom a műtermemet meg a munkáimat ,ha jól dolgozik talán adok egy két képet is. Hát ha láttatok még összevisszaságot meg krikszkrakszot olyan rajzok voltak ,hogy egy ötéves gyerek különbet csinál. Én álmélkodva néztem a képeket félve kérdeztem rá.
-És ezeket el lehet adni ? Mármint,hogy meg is veszik- (igyekeztem keresni a szavakat,hogy ne sértsem meg a festő urat)-úgy értem pénzt is adnak érte?
Ő erre nevettet és azt mondta-hát hogyne kedves uram !Mit gondol miből van ez a ház ,meg még vagy hat hasonló az országban ami mind az enyém.
Én hitetlenkedve kérdeztem-Csak nem ezekből?
De bizony uram ezekből !-mondta meggyőzően.Pár pillanatig ámuldoztam a dolgon aztán végül az üzletre tértünk.Na mindegy is, megbeszéltük a részleteket és megállapodtunk az árban, az egész házat újra kellett vezetékeznem ,nem volt kis munka annyit mondhatók. Sokat ingáztam Nizza és Antibes között,és olykor furcsa állapotban találtam a Picasso urat volt ,hogy kint ült a kertben galambokkal a vállán amik összeszarták az ingét ,és ilyenkor hiába szóltam hozzá nem válaszolt,meg volt olyan is, hogy meztelenül találtam az egyik szobában a festményei között ,beszéltem hozzá de ő csak uhuzott mint egy bagoly. Egyébként a helyi kocsmában is csak kopasz bolondnak hívták, a kocsmáros egyszer ki is dobta mert az egyik asztalba belevésett valami hülyeséget,úgy kellett kihívni a műbútor asztalost, hogy hozza rendbe a lakkozást.Na de ne fecséreljük tovább a szót ,egy szép nyári nap végeztem a munkával és vittem is a számlát,hogy itt van tessék lehet fizetni. Mikor átvette kikerekedett a szeme és azt mondta ,hogy most nem tud fizetni de képet vihetek amennyit akarok. Hát kicsit vitatkoztunk hiszen én láttam már azokat a képeket ,de végül meggyőzött,hogy biztosan jól fogok járni. Végül felvettem az egyik sarokból vagy hatvan darab rajzot és képet,volt köztük értelmezhető is szép kontúrokkal.
Azt mondta jó üzletet csináltam,na hallod gondoltam magamban oké hogy jó üzlet de ,hogy mit fog szólni ehhez az egészhez az asszony.
Na és amikor haza állítottam ezekkel a képekkel a pénz helyett ,lett nagy ribillió az asszony a fejemhez vágta őket.
Ezzel fogom tömni a kölköket he?-kérdezte -Képekkel, ezekkel a csúnya mázolmányokkal?
Igen most jut eszembe ,elfelejtetem szólni arról,hogy az évek során Marie szült nekem két gyereket két fiút Alain-t és Fourier-t két ügyes és okos kölyköt,mondjuk a történet szempontjából ez lényegtelen.
Marie hogy demonstrálja a gyerekek képekkel való etetését az egyik vásznat tojással és prézlivel kisütötte azt rakta a gyerekek elé és az én tányéromra is az esti vacsoránál
-Tessék apátok elintézte !Mostantól főstékes vásznat vacsorázzunk a rossebbe má!
-Ó marie! Ezek értékes képek !Aki ezeket kente ,szép villába lakik holnap reggel elviszem a képes Pierre-hez és jó pénzért eladom őket, lesz pénz vacsorára is meg ruhára is a gyerekeknek ne aggódj emiatt, Marie nem felelt semmit csak hümmögött .
Másnap elmentem a helyi műkereskedőhöz akit csak úgy csúfolt az egész falu,hogy selyemnyakú Pierre, mert mindig úgy járkált az utcában mint egy uraság, mindig selyeming volt rajta innen jött a csúfnév.Szóval bementem Pierre-hez aki egy két percig lesekedte a képeket majd azt mondta -ilyen ronda mázolmányokat ő még nem látott .-vigyorogva kérdezte -talán a fiad festette a suliban?Én remegve mondtam -ezek itt Pablo Picasso művei !Keresett főstő világhíres!Erre Pierre vállat vont és azt mondta -soha nem is hallott róla,meg ha híres lenne akkor sem kéne ,mert se csendélet ,se dombok nincsenek rajta ,meg aztán mi ez a sok kék ?Nincs más színe annak a bolondnak?Na jól van menj innen ezekkel!!-és vörös arccal kitessékelt a helyiségből.
Én elkeseredve elmentem a helyi bolhapiacra de ott sem jártam különösebb sikerrel ,kinevették a képeket mikor meglátták azt mondták -Mi van a gyerek képei?He ,és el akarod adni ? Mond meg a gyereknek fessen valami szépet !Almát vagy szőlőt, na azt megvennénk jól mutatna a konyha falán ,de ez a sok bolondság mit kezdjünk vele?
.Mondanom sem kell, nem sikerült egy darabot sem eladnom belőle és ,hogy otthon ne legyen botrány kértem egy kis pénzt kölcsön az egyik haveromtól a pék jacques-től. Otthon boldogan újságoltam,hogy 250 frankot kaptam a képekért ami persze nem volt igaz ,hogy kevesebb kép legyen éppen kapóra jött,hogy egy kicsit hűvösebbre fordult az időjárás így pár vászonnal begyújtottam a kazánba, legalább volt valami haszna.
Aztán november környékén újra hívott ez a Picasso -na mondom magamban most ráfaragsz öreg csak pénzért megyek el nem kell kép. Megígértettem vele ,hogy szó sem lesz képekről az elején még nyolcvan frank előleget is kipréseltem belőle , de a munka végeztével egy hónap múlva megint csak nyomta a rizsát,hogy most nincs pénze ,meg vigyek annyi képet amennyit akarok.
Na jól van mormogtam magamban az anyád szentségit és mérgesen az egyik teremből összeszedtem az összes képet amit találtam vagy kétszázötven ronda vásznat. Amikor hazaértem meg sem mutattam Marienak, hanem egyenesen vittem le a pincébe és egész télen azzal gyújtottam be. Szentségelt is a kéményseprő ősszel amikor kijött ,alig tudta kikotorni a kéményt a sok vászon meg az olajfesték anyaga rárakodott a kémény falára és majdnem eldugította a kürtőt.
Ahogy telt múlt az idő már egészen elfelejtkeztem a dologról ,a képek nagy részét eltüzeltem lezártnak tekintettem ezt a kép históriát amikor is egy bizonyos Jacqueline Picasso keresett telefonon ,először azt mondtam Marie-nak ,hogy nem vagyok telefonközelben. De ez a Jacqueline azt mondta a telefonba ,hogy tudja a férje nem fizetett még ki egészen az elvégzett munkákért ,és szeretné ha meglátogatnám és rendezné a számlát. Na gondoltam magamban ez a beszéd !Másnap újra elmentem Nizzába ahol Picasso egész csinos felesége fogadott azt,mondta örül,hogy eljöttem és habár pénzzel nem tud szolgálni.Ekkor ökölbe szorult a kezem -ez a mondat már ismerős ,kedves asszonyom!-mondtam fogaimat összeszorítva.
-Ó igen !Kapott már tőlünk képet ? Ó egyem a szívét de ugye szeretne még?
A hölgy olyan szelíden nézett rám,hogy én elérzékenyülve azt mondtam-hát nem bánnám ha lenne még egy pár Picassóm. Persze a mondat után ráztam a fejem és próbáltam hebegve habogva magyarázkodni de ezt már észre sem vette.Erre ő -Ó de aranyos ember maga! Van egy szoba amit teljesen rendbe szeretnék hozni,tudja kaktuszokat gyűjtök és abba a szobába szeretném elhelyezni őket,szóval nem bánnám ha onnan az összes képet elvinné .Nem fog rosszul járni vele-és szelíden ingatva a fejét mosolygott .Én hangos káromkodások közepette, összeszedtem a képeket hazavittem és egy ócska szekrény aljában eldugtam a pincében . Még abban az évben bevezettük a gázt a házban, így nem égettem el a képeket , és teljesen el is felejtkeztem róluk .
Mígnem évek múlva lomtalanítás volt , és én leküldtem a fiamat ,hogy szedje össze odalent a kacatokat oszt hajítsa ki az utcára. Ekkor találta meg a festményeket meg a rajzokat,jött fel lelkendezve vidáman,hogy így, meg úgy milyen jó mennyi érték stb....
-Úristen apa ezek a Picassók még meg vannak! Nem tüzelted el őket?-kérdezte felvillanyozódva.Én vállat vontam-na és fiam mi van akkor ha megvannak ?
-Mi van apu ?Mi van akkor ? Ezt nem kérdezheted komolyan az van ,hogy gazdagok vagyunk !
-Ja gazdagok vagyunk ,na ha gazdagok vagyunk akkor én meg a megyéspüspök vagyok.
-De apa viccen kívül, ezek a képek milliókat érhetnek!!
-Ja milliókat, persze! Még a bolhapiacon sem tudtam őket eladni.
-De apa én ezt az egészet elviszem egy műértőhőz és felbecsültetem.
-Ja műértő!!!--nevettem - én már jártam egynél évekkel ezelőtt és úgy rúgott ki a boltból mint macskát szarni ,de csak vigyed.
Két nap múlva csengettek és rendőrök jelentek meg a lakásunknál és azt mondták,hogy nem hisznek nekem ,nem hiszik el ,hogy a munkámért kaptam ezeket a képeket, és az örökösök is biztosak benne, hogy nem tiszta úton jutottam hozzá. Én kínomban csak nevetni tudtam és a kérdésekre nem válaszoltam,de most már végre leírtam ezt az egész tébolyt ,hogy rohadjanak meg azok a képek.És rohadjon meg Picasso úr is!
