HTML

yaku news

Egy hír egy írás.Szabad asszociációs írások az index és az Origo híreiből.

Friss topikok

  • grayer: jaj de jo sotet mocskos galandferegszagu. nikkév jut eszembe nekem is, es nem csak a bibliazas miatt (2010.06.29. 22:46) A négy lovas
  • NickelADeón: Te vagy a legjobb! (2010.05.11. 19:21) viaszos álmok
  • mooncat: fain, nekem tetszik! (2010.03.29. 16:55) júdás testvérei
  • NickelADeón: Azért érzem rövidnek mert szeretek ezekben az írásokban tartózkodni hosszasan. (2009.12.09. 11:55) Zombie Land
  • mooncat: super! szegény kisjézus hamar kivérzett... (2009.11.10. 16:09) A mező lánya

Linkblog

fehér

mindyakuza 2012.04.02. 23:10

 

 

 

 

 

 

 

 

index.hu/bulvar/2012/02/19/ket_honapig_elt_a_ho_alatt/

www.bbc.co.uk/news/world-europe-17088173

 Fehér 

 Talán el sem kellett volna indulnom, talán maradnom kellett volna a szürke málló tapétájú falak között, beszívni újra és újra a vizes falak penészes szagát. Kisétálni a konyhába félrerúgni a rothadást árasztó mosatlan edények hadrendbe állított sorát. Vagy talán az udvarra kellett volna sietnem? És a hideg északi szélben fűnyíró gépet tologatni? Játszani a szomszéd urat, és az elsuhanó autóknak integetni vagy az utcán kerekező kölyköket megállítani és mentolos cukorkával kínálni kedvesen mosolyogni?.Lehetséges de nem ezt tettem. E helyett lesöpörtem az író asztalról a kottáimat, új  és befejezetlen rapszódiák, beteg fúgák, girbe gurba hangjegyek egymásra fosva, lassan már egy éve annak, hogy nem tudtam egy rendes darabot írni. A zeneakadémiáról meg állandóan hívogatnak Peter Dunn rektor úr személyében aki Donald kacsás hangján érdeklődik, látom magam előtt a pecsétes kötött pulóverét amit a felesége kötött neki karácsonyra, és én a recsegő telefonkagylóból érkező kérdésekre nemleges választ adok minden egyes alkalommal, hallom a lemondó sóhajt a vonal túlsó végéről, majd dögölj meg! – mondom önkéntelenül és lerakom a kagylót így kell ezekkel bánni kutyák.

Az aktuális tébolyt elősegíti az óra egyenletes kattogása a kredencen és Marie hangos nyögése a hálószobából, megpróbálok csendesen oda lopózni, de a talpam alatt recseg a parketta, kitárom a sötét szoba ajtaját és Marie vékony és meggyötört alakja rajzolódik ki a sötétben, egész testében remeg, az ágyrácsot rázza a bilincsek szorításától ki vörösödött csuklókkal, szemeivel könyörög, hogy engedjem el. Én elmosolyodok, talán kacsintok is egyet, majd odalépek a lemezjátszóhoz és elindítom Brahms harmadik szimfóniájának „Poco Allegretto” tételét a Bécsi filharmonikusoktól, a hátamat a falhoz szorítva le csúszom a padlóra, mosolygok, Marie szemeiben félelem tükröződik, újra próbál kiszabadulni a bilincs szorításából kétségbe esetten rázza az ágyat, teste görcsbe rándul, én felállok és felé hajolok megsimogatom a haját, ő könnyezik

Nem bírom a sírást olyan színpadias soha nem is hittem el és én magam  még soha nem sírtam. Valaki a postaládánál kotorászik talán az újságos fiú, gondolom, és nehezen felállok a padlóról, behúzom a hálószoba ajtaját Marie minden erejét összeszedve rázza az ágyat, én visszafordulok felé és az ujjamat a számhoz emelve csendre intem majd felé hajolok és mondom -ugyan szívem mire ez a pánik? hallgasd a lemezt, hát nem szép ez a harmónia? Meg sem várva választ sietve rázárom az ajtót, bekötött szájjal úgy is csak gügyögött volna valamit, mint valami Dawn koros semmi szükség erre..A postaládához sietek kihúzom az újságot meg néhány tetves reklám újságot, na nekem aztán küldhetitek gondolom magamban, elmosolyodom a gondolatra ,én mint fogyasztó. A konyhába megyek rántottát sütni, a hálószobából gyönyörűen szólnak a vonósok a tojás alatt szépen serceg a vaj, ilyesmi lehetett Buddha kiteljesedése is mint ez a pillanat vagy valamiféle megfoghatatlan levítáció.

Az asztalhoz ülök belelapozok az újságba semmi, kicsinyes játékok, puffadt politikusok és értelmetlenen halálok, tűzvész, éhínség ennyi erővel a bibliát is lapozgathatnám de az sem érdekel. Félredobom az újságot egyre nagyobb késztetést érzek hogy elmenjek innen, de Marie nem maradhat itthon egyedül nélküle nem mehetek sehova, azt nem tudnám elviselni ha itthon magára maradva meghalna, ki sietek a hallban lehúzom a kanapéról a takarót jó meleg és puha nem hagyhatom, hogy fázzon az én édes szívem. A pokróccal bemegyek a hálószobában a  Brahms lemez már  lejárt csak a tű serceg. Megpróbálom Marie bilincsét kinyitni de ő agresszíven rángatózik mintha meg lenne ijedve -ugyan már! Mi ez a félelem, te ennyire rettegsz tőlem? Mielőtt válaszolna az öklömmel az arcába vágok, nagyon el van gyengülve így rögtön elájul, betekerem a pokrócba majd a vállamra dobom mint valami szőnyeget és a bejárati ajtó felé megyek. Félve nyomom le a kilincset hátha van valaki az utcán de olyan hideg szél fúj, hogy még a macskák sem merészkednek ki ilyenkor,sietve a kocsibeállóhoz megyek, slusszkulcs után matatok a zsebemben, majd felnyitom a 440-es Volvo csomagtartóját és Marie-t a csomagtartó gumi padlójára ejtem, az arcáról lehúzom a pokrócot, megsimítom majd rácsapom a csomagtartó fedelét. A csomagtartó úgy csapódik le mint valami koporsó fedél megállapítom magamban lehet, hogy meg kell majd néznem a teleszkópokat.

Bezárom a bejárati ajtót majd beülök a kocsiba a térképet keresem a kesztyű tartóba miután megtaláltam idegesen hajtogatom, elszakad ,visszadobom a kesztyűtartóba egyre jobban késztetést érzek hogy hegyekbe kell mennem, Sarektjakka hegyei közé ,valami barlangot kell találnom ahol én és Marie végre nyugodtan élhetnénk, néznénk a tüzet, ennénk a vadhúst amit elejtek, jávorszarvas prémmel takaróznánk.

 

Az autó dízel hangon felszörcsögve neki lódul én pedig bekapcsolom a rádiót komolyzenei sávot keresek, kibaszott Giuseppe Verdi szól, hogy mekkora svindli atyaúristen. Vezetés közben egyre többször lecsukódik a szemhéjam, napok óta nem aludtam semmit valamiféle hinta nyikorgását hallom és látom magam a házunk udvarán a nap aranylón süt, olyan tíz éves lehetek édesanyám finom illatú ruhákat tereget a szárítókötélre én felé nézek ő rám mosolyog, visszamosolygok a hinta meg csak leng fel és le, úgy tűnik ez a pillanat örökre így marad. Már majdnem elalszom amikor is valami nagy zajjal neki csapódik az autónak felülről vagy alulról, az első pillanatban azt hiszem, hogy Marie dübög a csomagtérből. Az autó motorja mintha megfulladna valami masszában hirtelen megáll, én ijedten kísérletet teszek arra, hogy újra indítsam a motort de csak kattanás hallatszik a motortérből úgy tűnik mintha az egész jármű megszorult volna valami alagútban vagy valami mély verembe szorultam volna körülöttem nagy fehérség ,nekinyomom a vállam az ajtónak semmi ,minden erőmet összeszedve újra próbálkozom semmi, megpróbálom lehúzni az elektromos ablakot valamiért nem működik, riadtan próbálok kiszabadulni a kocsiból, légszomjtól kísérve kaparom az ajtókárpitot a körmöm megakad az ajtószövetében és felszakad felszisszenek, elered a vérem a felszakadt körömágyból, a véres ujjamat beletörlöm a pulóverembe hallom ahogy Marie a csomagtérből ordít segítségért kiállt, én is kétségbe esetten kiabálok -Marie!, Marie! drágám itt vagyok ne félj!!!

Nem értem mit mond levegő után kapkodva megpróbálom kiszabadítani, a hátsó ülések kiszedésével persze hiába, a csomagtartót gondosan behegesztettem az egyik szakival még évekkel ezelőtt  talán mert volt egy pár hasonló kalandom, de ő más tényleg más őt szeretem. Kaparom a lemezt ütögetem semmi megpróbálom kirúgni atombiztos, hiába ilyenre kértem az erőlködéstől alig kapok levegőt a légszomjtól elveszítem az eszméletemet.

 

Mikor újra magamhoz térek Mari e-t szólogatom de nem jön válasz nem dübög nem rikácsol nagy a csend, biztosan elájult gondolom az autó digitális órájára nézek 17:55,megállapítom ,hogy nem volt kilenc óra sem mikor elindultam,tehát már közel kilenc órája itt vagyok ebben a veremben, újra megpróbálkozom az ajtókkal nem nyílnak, éhes vagyok szerencsére van a hátsó ülésen egy csomag megbontott keksz amit remegő kézzel elkezdek majszolni, egyre hidegebb van, az autó belső hőmérője mínusz 9 fokot mutat, magamra húzom a hátsó ülésekről lebontott üléshuzatot, hirtelen eszembe jut hogy a hátsó ülések előtt a padlón van egy hálózsák hátra nyúlok és elő kotrom remegve betakarózom, a kocsiban, már elsötétült minden, eszembe jut a mobiltelefon kapkodva kutatok a zsebemben de aztán rájövök, hogy otthon hagytam, Mari e-t szólogatom nincs válasz, végtagjaim kifehérednek, szemhéjam elnehezül még teszek egy utolsó kísérletet arra, hogy kiabáljak de nincs hangom. A helyzetbe bele törődve a fejem hátra vetve elalszom, aztán több óra nirvána következik álom és álmatlanság közötti mezsgye, képek esküvői torta rózsaszín szirup Marie mosolya, vakuvillanások, zöld mező rajta fehér margaréták, bárányfelhők tejszínhab ég  vidám násznép. Aztán szállodai szoba gyűrött lepedő, törött pezsgős pohár a bézs színű padlószőnyegen szétfolyt pezsgő, nyögések szobapincér kujon mosollya, ezüst tálca, vérvörös kaviár.

 

Később amikor újra eszmélek, szomjúság kínoz az autó digitális órája nem mutatja az időt, meghalt sötét kijelző, időtlenség, Úgy érzem magam mintha én lennék a rovargyűjtő a homok asszonyából csak engem ne homok hanem hó vesz körül, a csomagtartó felől semmi nesz nem szűrődik már ki, bár néha hallom Marie hangját, ahogy hozzám beszél és én válaszolok is, de ezután már csak csend légüres csend van. Olykor némi hólé csörgedezik a hiányos szigetelésű ajtó résein át én megpróbálom felnyalni és megszerezni minden egyes cseppjét  kis sikerrel sikerül némileg enyhíti a szomjúságomat van olyan pillanat hogy úgy érzem ez egy odú egy barlang amit kerestem ami biztonságot jelent a csend is az enyém erre vágytam végül is semmi nesz nem jön át kintről néha be kell ,hogy valljam eufóriát érzek egyfajta kielégülést. Volt olyan reggel vagy éjjel az idő itt nagyon relatív mikor azt vettem észre, ragad az alsógatyám beletúrtam és az ujjaim  ragadtak az ondómtól. Appasionata ha úgy tetszik, ez a derengés a semmiben mint az üveggolyók, és a süvegcukrok látványa a régi üveges szekrényekben. Mozdulni már napok óta nem tudok de látom apám arcát amint vidáman fütyörészve sétálgat az udvaron lehajol, felvesz egy labdát majd felém dobja én elkapom és vidáman szaladok vele a puha fűvőn.

 

Az egyik este vagy reggel neszekre ébredek összerezzenek a zajokra mintha valami vadállat kotorászna keresné az odúm bejáratát én megkapaszkodom az ajtóba és megpróbálom magamra húzni de gyenge vagyok. A zajok és kaparászások egyre sűrűsödnek és egyre hangosabbak. Majd nagy robajjal kitárul az ajtó, fény áramlik be én összehúzom a szemem vörös ruhás alakok homályos foltjait látom kotorásznak felém én Marie-re gondolok aki már órák vagy napok vagy talán hetek óta nem kopog a csomagtartó felől, és a gondolatra, hogy talán halott egy félszeg könnycsepp megindul valahonnan valahová.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mindyakuza.blog.hu/api/trackback/id/tr574360137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.