index.hu/kultur/klassz/2010/03/11/gormley/
Júdás testvérei.
A lélek tisztasága fontos számomra, olyan mint a biblia. Az egész életemet meghatározó tiszta ősforrás amelynek minden szava igaz. Az összes munkámban arra törekszem, hogy közelebb lépjek a biblia igazságaihoz, és szolgálni tudjam az istent. A külső szemlélő sokszor nem veszi észre a kiállításokon, azt, hogy a kiállított szobrok minden egyes eleme, a hitről szól.
Ezt az egész életemre meghatározó hitvallást az ír mezőkről hoztam magammal, a vörösre festett deszkás templomokból, a bencés iskolából, és nem utolsó sorban otthonról.
Apám mélyen hívő Ír parasztember volt, nagy szikár alakja ma is előttem van, meg az esti vacsorák, amikor hét testvéremmel körbe ültük az asztalt, és imádkoztunk, a csend ma is meghatározó eleme az életemnek, minden délután beülök egy templomba és hallgatom ahogy recseg az öregasszonyok alatt az évek alatt szétszáradt pad, nézem a szentképeket, dobok pénzt szent Péternek, élvezem a füstölő illatát ami már beleivódott a fehér terítőkbe. Itt gyűjtök erőt az élethez. Ja hol is tartottam?
Szóval heten voltunk testvérek, és az esti vacsorákon olyan csendben tudtunk ülni és olyan csendben tudtunk enni mint valami szerzetes rendben, anyám rosszalkodott néha, ő német származású volt, hogyan is jellemezem? Amolyan Petra alkat, széles csípő ,pirospozsgás arc, nagy kerek érdeklődő szemek. Na szóval ezeken az esti ájtatos vacsorákon ő néha rosszalkodott, ez abból állt, hogy sokszor nem várta meg, hogy befejezzük az étkezés előtti imát, bekapcsolta a rádiót hangosan üvöltött Little Richard ő meg a zsíros kötényébe hozta a nagy tányér gőzölgő levest. Ilyenkor apám vörös fejjel felpattant, odaugrott a rádióhoz kikapcsolta és dühösen kirohant a házból, anyám csak kuncogott. Egy ilyen eset után apám után mentem, és láttam ahogy a garázsban térdepel az olajos padlón és valami imát motyog miközben mereven figyeli a garázs falára kiszögezett keresztet, halkan odamentem mellé, megérintettem a vállát ő meg jelzett a fejével, hogy térdeljek le, és így együtt imádkoztunk sokáig, anyám miatt is.
Aztán bencés iskolába írattak be, nem felejtem el a beköltözésem előtti éjszakát épp vacsoráztunk mikor apám közölte anyámmal a száraz tényeket, azt mondta:- úgy döntöttem Antony Yorkshire be fog járni a bencésekhez és nem tűrök ellenvetést!. Erre anyám megkért minket, hogy menjünk ki az utcára játszani, leengedték a konyha ablakán lévő redőnyt és elkezdtek vitatkozni a lámpafényénél míg a többi testvérem focizott, a lányok meg hulahopp karikáztak, addig én lestem befelé a redőny rácsain és figyeltem miként veszekednek, anyám szemében éget az ateista tűz, ekkor úgy döntöttem bemegyek. Mikor meglátták, hogy belépek a veszekedés abba maradt, apám rám ordított:-meg mondtam, hogy addig nem jöhettek vissza még nem szólók! Én nem figyeltem rá,- anyámhoz mentem megrángattam a pulóverét -anyám én abba az iskolába akarok járni! És nem akarom, hogy veszekedjetek, nekem nagyon is van kedvem hozzá-jelentettem ki. Anyám rám nézett megsimította a hajam és azt mondta-ahogy akarod szívem.
Így másnap már ültem is a yorkshire-be tartó buszon és egy tejes hónapig nem mehettem haza, ez kicsit szokatlan volt, de a bencés iskola légköre fantasztikus volt, magamévá tettem a bencés iskola alapelveit, a közösség építést a másik segítését, az egészséges életre való törekvést ezért sokat fociztam, kosaraztam, futottam ahogy az isten megköveteli egy tiszta lelkű embertől, szem előtt tartottam a mozgás és nyugalom az imádság és a munka, a rend és a spontaneitás, a magány és közösség fontosságát, a vendégszeretet szerepét, és mindenek felett a teremtő dicséretét.
Délutánonként az egyik szerzetes fazekas műhelyében jártam agyag bögréket, köcsögöket, majd agyag keresztet, valamint Mária szobrokat készíteni. Később komolyabb szobrokat is csináltam igy fedeztem fel magamnak a szobrászatot, tizennégy éves voltam és az iskolánk kiállítást rendezett Londonban más bencés iskolák részvételével, én ekkor már nonfiguratív szobrokat készítettem, ami megtetszett az egyik szerzetesnek aki Henry Moore rajongó volt, azt mondta a Moore köveiben benne van isten lehelete, és ezt érzi nálam is, szóval ő szorgalmazta, hogy non figuratív szobrokat csináljak és ő érte el, hogy ezen a londoni kiállításon az én szobrom is megjelenhessen, én örültem a dolognak de túl nagy jelentőséget nem tulajdonítottam neki. Egy héttel a kiállítás után megkeresett Nicholas aki azóta párt fogom és barátom lett, szóval meglátogatott Nicholas Serota a Tate Galéria főigazgatója és megnézte a többi munkáimat is, majd megkereste az iskola vezetését, hogy fantáziát lát bennem és szeretné ha az ő segítségével tovább képezném magam, én boldogan beleegyeztem és otthon is örömmel újságoltam, hogy a Tate galéria igazgatója szeretné ha tovább tanulnék. Anyám ugrált az őrömtől mikor meghallotta a hírt apám maga elé meredt miközben az Új Embert lapozgatta konyha asztalnál csak annyit mondott és- fiam összetudod egyezteti a művészkedést az isten parancsaival? Ha úgy érzed igen és nem követsz el műveidben semmi szentségtörőt akkor én is beleegyezzem. Én a szemébe néztem- édesapám nincs olyan akadály ami eltéríthetne a helyes útról! Erre ő levette a szarukeretes szemüvegét mélyen a szemembe nézett-ha így gondolod nincs ellenvetésem. Anyám olyan boldog volt, hogy a vacsora előtti esti imát is ő mondta leghangosabban. Szinte ordított a boldogságtól. A Slade School of Fine Art- -ba kezdtem járni és egyre több kiállításom lett, egyre jobban befutottam, volt kiállításom Hollandiában, Norvégiában, Franciaországban, 2006- -ban Turner díjat is kaptam amit hazavittem anyámnak, ő boldogan rakta fel a kandallóra és büszkén mutogatta mindenkinek aki a szülői házba toppant.
Én a vendégségbe érkező rokonok csodáló szeme elől apámhoz menekültem, sokat beszélgettem vele, bibliai idézeteket mondtunk egymásnak és mély filozofálásokat folytattunk a garázsában kialakított kis oltáránál, imádtam minden pillanatát az együtt létnek.
Aztán éppen New Yorkba tettem át a székhelyem és műterem lakást keresgéltem, amikor is jött a hír otthonról az egyik testvérem hívott fel, tisztán emlékszem a beszélgetésre azt mondta elcsukló hangon-figyelj anyu meghalt!- én erre nem tudtam mit mondani csak remegve kérdeztem- de mi történt?
– Öngyilkos lett közölte ő.
-Micsoda?- kérdeztem rá újra -Mondom öngyilkos lett! A vonat elé ugrott, én erre kinyomtam a mobilt és elkezdtem hangosan káromkodni. A legnagyobb bűn amit a mai világban az ember elkövethet isten ellen az az öngyilkosság. Nem csodálom, hogy nem apám hívott fel, kiátkoztam anyámat, magamba hangosan idézgettem a bibliából, meg Platón és Arisztotelész intelmeit szinte ordítottam magam elé. A legnagyobb bűn elkövetőit az öngyilkosokat már a középkorban is megalázták, testüket végig vonszolták a városon majd darabokra tépték, megköpdöstek, vagy felakasztották és a város főterére ott lógott míg a varjak vagy a hollók el nem hordták. Vagy ha nem is becstelenítették meg ,de nem temették el őket, csak kihajították a tetemét a falu szélére várva ,hogy a kutyák vagy az erdő vadjai széthordják a húst.
Én és apám sem ment el anyám temetésére. Inkább eljött hozzám New Yorkba, én elmeséltem neki, hogy anyám bűnei miatt egy új projekten gondolkozom New York összes fontosabb épületének tetejére meztelen ember alakokat állítok ki, hagy lássa mindenki a világ legnagyobb bűnét amit emberi fajzat elkövethet isten ellen. Az első alak anyámra fog hasonlítani. Jelentettem ki.
Apám helyesően bólintott, majd visszautazott Angliában, egy hét múlva el is készültem anyám alakjával a szem üregét nagyon mélyre vájtam a koponyájába mintha a nap égette volna ki és úgy nézett ki mintha a szemgolyó nem is lett volna ott csak a sötéten tátongó szemüreg Az. egyik napon apámtól kaptam csomagot amelyben anyám hamvai voltak, apám felhívott telefonon és arra kért helyezzem be a hamvakat szobor belsejében. Én bár már kész voltam az alakkal, lángvágóval lyukat vágtam a hátában és beleszórtam a hamvakat, majd visszahegesztettem. Alapvetően ez elindított bennem egy visszafordíthatatlan folyamatot.
Nicholas nak megmutattam a szobrot és tetszett neki az ötlet, hogy szobrokat helyezzünk New York leghíresebb épületeinek tetejére, azt mondta remek intő jel lenne az világnak azt jelentené, hé emberiség! A szakadékba rohansz a globalizációval, a túlnépesedéssel, az éghajlat változással. Tetszett az ötlet és, hogy lát az egészben fantáziát bár én más jellegű jelentéstartalommal szeretném ellátni ezeket a szobrokat, úgy mint a középkorban közszemlére akarom tenni az öngyilkosok tetemeit, hagy okuljon belőle ez a mocsokban és bűnben fetrengő emberiség, igaz van némi hasonlóság a két elképzelés között.
Nem nagyon készítettem még embernagyságú szobrokat ezért anatómiai könyveket kezdtem tanulmányozni könyvtárakban, az egyik kutakodás közben találtam egy régészeti témájú könyvet az egyiptomi balzsamozás technikájáról és művészetéről, kikölcsönöztem. Régen is rajongtam a régészetért, de a kelta történelem vonzott leginkább, viszont a mumifikálás technikája egészen lenyűgözött. Elmentem Von Hagens- Bodies című kiállítására de megborzongtam a látványtól beírtam a vendégkönyvben egy bibliai idézetet az elkárhozásról meg a pokol bugyrairól, és sűrű keresztek vetése közben rohanva léptem ki az utcára.
Másnap délben hívott Nicholas, hogy járt Bloomberg-nél New York polgármesterénél akinek tetszett az ötlet és nem látja akadályát a szobrok kihelyezésének, igaz, hogy egyeztetnie kell pár céggel, és épület tulajdonossal de úgy érzi nem lesz semmi különösebb akadálya a dolognak. Én örültem, hogy alakul a dolog, Nicholas hozott magával egy fotóst meg valami sajtós kis csajt a Timestól és jött még egy öltönyös kugli fejű alak is valami kiállítás szervező cégtől. Megbeszéltünk minden teendőt az akcióval kapcsolatban, és Nicholas is indult is volna, de én visszahívtam az ajtóból.
-Nicholas szeretnék még tőled kérni valamit! Vigyél be engem egy olyan intézetbe ahol öngyilkosokat boncolnak szeretnék más és más alkatú szobrokat és ez úgy lenne a leghitelesebb ha valóságos öngyilkosokról készíteném, esetleg gipszmintát is vehetnék.
Nicholas az évek során megszokta a furcsa kéréseket hiszen minden művész bogaras vagy hibbant valamilyen szinten, rám nézett és azt mondta megnézi mit tehet.
Egy hétig nem dolgoztam aztán megcsörrent a telefon Nicholas hívott azt mondta talált egy intézetet és ott megcsinálhatnám akár a gipszmintákat is.
Én még az nap minden kelléket összekészítettem, és már mentem is a patológiai intézetbe ahol öngyilkosok hulláit vizsgálgatnak.
Minden nap bejártam furcsán néztek rám a proszektúrán, én csak olyan öngyilkosokon dolgoztam akiknek a neve mellett az szerepelt, hogy ismeretlen holttest vagy hozzátartozó nem található, mindennap levettem egy gipszmintát és több éjszakára is benn maradtam undorral kentem be a testüket gipszel. Úgy gondoltam eljött az ideje, hogy elkezdjem hazalopkodni a hullákat egy belső talán isteni parancs súgta ezt nekem.
Összehaverkodtam a biztonsági örökkel annyira, hogy minden este segítettek elvinni egy tetemet ,szuszogva rakták be az autóm csomagtartójába elvették a pénzt és vidáman paroláztak. A tetemeket senki sem kereste az adminisztrációnál volt egy emberem aki mindig ügyesen kivette ezeket a hullákat a rendszerböl, a hullaszállítókkal nem volt gond még egy liter borért is eladnák a saját anyjukat. A műteremben minden egyes tetemet kikészítettem a balzsamozás technikájával, majd a tetemet belehelyeztem a kész szobrokba és összehegesztettem. Egyre csak gyűltek a városban a szobraim, aztán egy szerencsétlen nap az építőmunkások rosszul fogatták bele az egyik daruba a szobrot az leesett az utcára a földre érés után, mint a borsó hüvelye szétpattant, és kigurult belőle a gézzel összetekert test, a gyalogosok riadtan ugrottak szét. Az eset után a rendőrség az összes már kiállított szobromat szétvágatta, és mindegyikben egy gézbe csavart hulla volt, kértek magyarázatot én csak annyit mondtam a biblia útját járom és ezek az elkárhozott lelkek nem érdemlik meg, hogy eltemessék őket, ki kell, hogy vesse magukból a föld. Helyt kell állnunk isten mellett mint a középkorban ki kell ezeket a testeket rakni a város legforgalmasabb tereire hagy okuljon a nép. Csak ennyit mondhatók ámen!
Az iráshoz rengeteg inspirációt adott ALIO DIE-olasz zeneszerző -Sine tempore part II zenéje Youtube on megtalálható.
vagyis ime: