aztán van hogy két hírt is sikerül egybegyúrnom.

 

1 hir:

 

Egész állatkertet tartottak a lakásban

• Index

Száznál is több állatot tartott egy amerikai házaspár a lakásában, állításuk szerint csak segíteni akartak az állatokon. A lakásban az intézkedő rendőrök szerint szörnyű bűz uralkodott, mindenhol ürüléket találtak.

Száznál is több állatot, tyúkot, nyulat, különbözõ kisebb rágcsálókat, gyíkokat és pókokat szállítottak el hétfõn a hatóságok a New York államban található Buffalóban egy házaspár kis lakásból, írja a wcbstv.com [1]. A mûvelethez három kisteherautóra és több tucat ketrecre valamint rekeszre volt szükség, ezeket a rendõröket értesítõ egyik állatvédõ szervezet biztosította. „Az állatok ketrecekben voltak, és a lakásban nagyon büdös volt. Szörnyû, rengeteg ürülék mindenhol" - mondta az állatokat kimenekítõ egyik rendõrtiszt.

George Zimmerman és felesége, Ellen azzal indokolták az otthon kialakított házi állatkertet, hogy minden második általuk tartott állatot kidobták gazdáik, õk pedig megmentették õket, írja a wkbw.com [2]. „Gondoskodtunk róluk, szerettük õket. Tisztán tartottuk a ketreceket, de a lakásba is kiengedtük õket" - mondta Zimmerman. Késõbb azért elismerte, hogy az irányítás egy idõ után már kicsúszott a kezükbõl.

Az ügyben nyilatkozó állatvédõk nem vonták kétségbe a házaspár jó szándékát, azonban szerintük a végére már egyértelmûen tarthatatlan állapotok alakultak ki a lakásban. A házaspár ellen most állatkínzás vádjával indítanak eljárást, az állatokat pedig részben állatvédõ szervezeteknél helyezik el, részben pedig várják leendõ gazdák jelentkezését.

2 hír.

 

 

Gyalog indultak el a metróalagútban

2009.02.10. 17:41 - Index, MTI

Huszonkét percig nem járt a 3-as metró kedden délután négy óra után a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, mert a Határ úti állomáson két ember beugrott a vágányra és gyalog indultak el a végállomásra.

A BKV alkalmazottai a vágányokat áramtalanították, és keresni kezdték a két embert.

A két ember azonban nyomtalanul eltűnt, ebben segítségükre volt, hogy a Határ út és a Kőbánya-Kispest között már nyitott a pályaszakasz, így könnyedén eltűnhettek szem elől.

 

És az írás .

 

A kapu őrzői.

 

 

Sorra érkeztek a kocsik és a különös alakok a New York külvárosi részén fekvő elhagyatott raktár épületéhez; az utcai lámpák fénye alatt vonultak, mint egy karaván a sivatagban.

Az épületen belül padlószőnyeg borította a padlót és vörös bársonyfüggöny takarta a csarnok falait.

Még érződött a gépek olajszaga, a munkások izzadság- és lábszaga, ami teljesen beleivódott az alumínium lemezekbe és a rozsdás vascsövekbe.

Az emberek – fiatalok és idősek, jól szituált öltönyös rabszolgák és kartondobozokkal teli bevásár­lókocsikkal álldogáló hajléktalanok – izgatottan várták őt.

Őt, Mr. Simmonst, aki minden egyes pénteken beszélt hozzájuk és hirdette, hogy eljön az a nap; a végső, amikor megnyílnak a mennyek kapui és az istenben hívők megmenekülnek, örök boldogságban simogatják az oroszlánokat a napfényben úszó erdei tájon, és lelkük örök boldogságban lebeg majd!

Zsongott az egész épület, mintha esztergagépek és állványos fúrók dolgoznának; mindenkin érződött a felhevült és türelmetlen állapot.

Ekkor megjelent Mr. Simmons norvégmintás mellényben, gyűrött, fehér ingben, pecsétes, szürke színű, vasalatlan nadrágban, lábán fehér zoknival és szandállal.

Vastag szarukeretes szemüveget hordott; inkább tűnt nyugdíjasotthonból újságért és cigiért kilógó lakónak, mintsem prófétának.

 

Megjelenésével nagy csend lett. Mintha beszippantotta volna az épületet egy fekete lyuk.

Mr. Simmons felállt egy vasládára, megtörölte a szemüvegét egy vászonzsebkendővel.

Krákogott egyet és megszólalt.

- Volt egy álmom az éjjel! Megjelent hét angyal, akik megosztottak velem egy titkot! Jön a mi napunk! Hamarosan újabb hét csapással sújtja Isten bűnöktől elfekélyesedő Földünket, a végén pedig megnyílnak a mennyek kapui, és akkor mind beléphetünk rajta és örök fényben, boldogan élhetünk tovább.

- „És láték a mennyben más nagy és csodálatos jelt: hét angyalt, a kinél vala a hét utolsó csapás; mert az által teljesedett be az Istennek haragja.”

- Ez a nap hamarosan eljön! Készüljetek!

 

Ezután Mr. Simmons összeesett. Riadtan kaptak utána a hívek, majd lepedőre fektették. Boldogan mentek ki az épületből, szívük teli reménnyel.

A hívek megszokták Mr. Simmons rövid mondatait; egyik prédikációja sem tartott tovább hét percnél. Tisztában voltak vele, hogy ha ő megszólal, akkor az Úr szavait közvetíti, és ez nagy, már-már emberfeletti szellemi és fizikai erőnlétet igényel.

Mindig ott hagyták egyedül a csarnokban; ez Mr. Simmons kifejezett kérése volt. Mr. Simmons felesége percre pontosan fél hétre érkezett érte és hazavitte.

 

Otthon sokáig ültek még a zsírszagú, és a műszálas zoknitól lábszagú konyhában és imádkoztak.

Aztán megnézték az esti vetélkedőt, majd lefeküdtek.

Mr. Simmons aznap éjjel különöset álmodott; Noé jelent meg előtte, és megszólította:

- A hét angyal jövendölése hamarosan bekövetkezik. Sajnos nem tudsz minden hívő lelket magaddal vinni. Össze kell gyűjtened a világ összes teremtményéből egy hím és egy nőstény példányt, úgy, ahogy nekem kellett.

- De mi lesz az unokáimmal? - kérdezte - Ők hogyan menekülhetnek meg?

- Csak te, a feleséged és az állatok, amiket összegyűjtesz; csak azok menekülhetnek meg. A két gyereknek már nincs a bárkán hely.

- Nincs valami módja, hogy velünk jöjjenek?

- Sajnos nincs. Egy heted van, vond be a híveket, és próbálj összegyűjteni annyi állatot, amennyit csak lehet.

Aztán az álom megszakadt.

 

Reggel elmondta a feleségének az álmát, aki hangosan sírt, amiért az unokákat nem vihetik magukkal. Ekkor nyílt a hálószoba ajtaja és belépett rajta Sue; gyönyörű, kék szemű kislány, olyan 7 éves lehetett, és Ben, a bátyja.

- Mama, papa, sziasztok! Mikor reggelizünk már? Nagyon éhesek vagyunk.

Reggeli közben Sue és Ben veszekedett. A nagyanyjuk csitítgatta őket, miközben arra gondolt, hogy szegény gyerekeknek az a szörnyű autóbaleset elvitte a szüleit. – Uram-Teremtőm, hát nem elég csapás ez? - kérdezte magában. Ezek az árvák nem érdemelnének még egy esélyt, mondd, Uram?

 

Mr. Simmons bekarikázta a telefonkönyvben az állatkerteket, és elvitte a srácokat az iskolába. Megkérte a feleségét, hogy próbáljon beszerezni néhány állatot, mindegy, hogy mit, kutyát, macskát, mókust.

Kitette a srácokat, aztán bement az állatkertbe és a kabátjában elrejtett fűrészlappal kivágta a kis cerkófmajmok ketrecét. A majom dobogó szívvel rikácsolt hangosan a kezében. Gyorsan elrejtette a kabátja belső zsebében, és gyors léptekkel eltűnt az állatkertből.

Otthon már két macska volt és egy pár mókus, amit a felesége gyűjtött be. Bekapcsolták a rádiót, ahol éppen hurrikánra figyelmeztettek.

- Nincs sok időnk, össze kell szedni a híveket, mindenkit mozgósítani kell, hogy gyűjtsenek állatot, rovart, mindegy, élőlényt! Mindenből egy párat. Nincs sok időnk.

- De mi lesz, ha rákérdeznek, hogy miért?

- Nem fognak. Hisznek nekem, vakon követik az utasításaimat és nem foglalkoznak azzal, hogy miért is kell ezt tenniük.

 

Mr. Simmons beszélt is a hívekkel, és a helyi rendőrség nemsokára több száz állat lopási ügyében nyomozott; állatkertekből hívták őket. Bevásárlókocsis hajléktalanokról és nyakkendős menedzserekről szóltak a jelentések, akik egy-egy állattal tűntek fel New York utcáin.

 

Mr. Simmons lakása teli lett állatokkal, egyre nagyobb bűz lett a lakásban. Az unokák alig várták, hogy hazaérjenek, és megnézzék, milyen új állatot visz nekik haza meglepetésből a papi és a mami.

Mr. Simmons és felesége minden egyes nap kérte az Urat, hogy hadd vigyék magukkal a gyerekeket, ha eljön a nap, mikor kinyílnak a mennyek kapui. De semmi nem történt.

Aztán két repülőgép lerombolta az Empire State Buildinget, és érezték, hogy fogy az idő.

 

Egy nap Mr. Simmons újabb álmot látott, megjelent Noé, és kérdőre vonta, hogy áll az állatokkal? Ő elmondta, hogy nagyon jól alakulnak a dolgok, még egy elefántot is szereztek, amit a raktárban rejtettek el. Noé azt mondta: Készülj, hamarosan beléptek a kapun!

Mr. Simmons könyörögve kérte Noét.

- A gyerekeket hadd vigyük magunkkal, nincs senkijük ezen a világon!

Noé gondterhelten válaszolt:

- Na jó, nem bánom. Jövő hét pénteken megnyitok egy kaput; csak nekik. Ártatlanok, még nem nyomasztja lelküket bűn, ezért talán megbocsájtja nekem ezt az Úr.

- Hol lesz ez a kapu?

- A metróban be kell ugraniuk a metróalagútba, és a Wall Street-i megállónál megnyílik egy átjáró, amin megmenekülhetnek.

- Köszönöm, Uram!

Másnap Mr. Simmons elvitte a srácokat a metróba.

- Gyerekek – mondta nekik –  pénteken találkozhattok Anyuval és Apuval. Itt kell leugranotok, és szaladni a sötét alagútban arra. Nagyon figyeljetek oda, hogy a sínek között fussatok, mert ha nem, megrázhat az áram benneteket. Fussatok, ahogy a lábatok bírja; addig, amíg egy fényes kaput nem láttok. Ha megtaláltátok, akkor lépjetek be rajta, ott vár majd titeket Anyu és Apu.

A gyerekek nagyon izgatottak lettek.

- Nem lehetne most, Papi? – kérdezték – Menjünk most!

- Nem lehet, gyerekek, majd pénteken.

- Mennyit kell addig aludni?

- Még két nap.

Mr. Simmons hazavitte a srácokat és elmesélte a feleségének az álmát. Margaret nagyon boldog volt, örült, hogy kegyes az Úr, és a gyerekek is velük jöhetnek.

A hátralevő két nap nagy feszültségben telt.

Végre eljött a péntek. Ekkor Mr. Simmons elvitte a srácokat a metrómegállóhoz. Elhaladt egy szerelvény, ekkor leengedte a srácokat a sín mellé – vigyázva, hogy áram ne érhesse őket –, és rájuk kiáltott:

- Fussatok! Fussatok!!!

A srácok rohantak a sötét felé.

- Anyu, anyu!!! – kiabálták közben.

 

A peronőrség észrevette a gyerekeket, és Mr. Simmons után rohantak, áramtalanították a sínpár mellett futó áramcsatornát, és megállították a mozgásban lévő metrószerelvényeket.

Mr. Simmons lerázta azt őt kergető őröket, és sietett haza.

- Remélem nem késem el, remélem nem késem el… – mondogatta magában kétségbeesetten.

 

Odalenn a peronőrök leugrottak az alagútba, és reflektorokkal rohantak a kissrácok nyomában. Pár száz méter reménytelen futás után hatalmas fény lett az alagútban, és a két apró alak kacagva lépett be egy kapun, majd újra sötétség lepte el az alagutat. Az őrök még egy fél óráig keresték a gyerekeket, de nyomuk veszett.

 

Mr. Simmons nehezen vette a levegőt, és úgy érezte, kiszakad a tüdeje. Mikor a házukhoz ért, egy rendőrautót pillantott meg, egy Zoo feliratú teherautót, és kíváncsi lakók fejeit az ablakokban. Szaladt föl a lépcsőkön.

- Nem késhetek el, nem vihetik el az állatokat! Nem, azt nem.

Belökte az ajtót. A felesége sírt, két rendőr faggatta, miközben munkások vitték el az állatokat.

Margaret ránézett Mr. Simmonsra.

- Sikerült nekik? – kérdezte.

Mr. Simmons bólintott, és elmosolyodott.

 

ime a hir.

Két guminővel szexelt a parkolóban

• Index

Csak ruhát akart venni a guminőinek egy amerikai férfi, de egy parkolóban szexelni kezdett velük, ezért ráhívták a rendőröket.

Letartóztattak egy floridai férfit, aki két guminővel szexelt egy szupermarket parkolójában. A rendőröket a vásárlók értesítették.

„Mindkét guminőt használta, közben maszturbált, és más szexuális aktusokat imitált", valamint „erőszakosan csókolgatta" őket a kocsi első ülésén a szemtanúk beszámolója szerint.

A férfi a rendőröknek mindössze annyit mondott, hogy éppen ruhákat indult venni a babáknak. Különben rövidnadrág volt rajta lehúzott sliccel, és alsógatyát nem vett alá. A férfit rendbontással vádolják.

És Ime a hozzá tartozó írás:

 

Poliészter

 

 

Első, lányokkal kapcsolatos emlékeim nagyon furcsák. Az oviban csak meghajigáltam őket a homokozóban az óvónők legnagyobb rémületére.

Aztán a bátyám furcsa dolgokat művelt velük, először egy szőke lánnyal jött haza.

Olyan furcsa illata volt a lánynak; ellentétben anyámmal, akinek mindig konyhaszaga volt, ennek a lánynak olyan illata volt, mint a foszlós kalács.

Bementek a bátyám szobájába és furcsa hangok jöttek ki az ajtó alatti résen; mi a fene történhet ott? Hátborzongató hangok voltak, nem szépek, nem izgatóak.

Mindig a disznó rémült sikolya jutott eszembe a malacvágáson, ahogy hozzák ki az ólból és visít, mint a háborodott. Végül is az eufória és az agónia közti különbség csak egy hajszálnyi. Ugyanaz a két végpont plusz és mínusz, de lehet mínusz és plusz is. Sőt általában mínusz és plusz.

Szóval a hallottak alapján malacvágás zajlott a szobában. Riadtam lestem az ajtót, mikor jelenik meg benne egy levágott lányfejjel a bátyám, de meglepő módon kinyílt az ajtó és mosolyogtak, ami ismét zavart okozott az elmémben, miért jó egy lánynak, ha – úgymond – levágják; bár vért sosem láttam.

 

Nem is törődtem később a hangokkal; az iskolába járás töltötte ki a hátralevő éveket, mondom, járás, nem iskolában levés, ugyanis az egészben a séta volt a legjobb.

Nézni a boltosokat, az autókat, kóbor kutyákat, szemetet szedni a patakban hazafelé. Az iskolai tanítás tömény unalmát csak a biológia órák törték meg. Na nem mintha érdekelt volna a biológia, de voltak a polcokon formalinba rakott, patkányok, madarak és békák kifordított belső szervekkel – ez lenyűgözött.

 

Ja, igen, lányok. Volt egy, aki úgymond szemezett velem általánosban, de én meredten bámultam a pulcsimat, hogy véletlenül nem ettem-e le magam a menzán.

De ez a lány csak nézett a szemeimbe, azt gondoltam miért nem nézi a tanárt, vagy mi a faszt akar? Nem tudtam, de akkor szemeztem, aztán a szakkör végén várt a kapunál; tél volt, korán sötétedett. Megszólított.

- Figyelj, hazakísérsz?

- Nem. – és indultam gyorsan, jaj, csak nehogy utánam jöjjön; ki tudja, hogy mit akar tőlem.

 

Aztán a középiskolás évek jöttek; álltam a folyosón, mindig ugyanott, aztán a hátam mögött a műanyag lambérián több írás is megjelent: peter f szeretlek, meg ilyenek; mi a fasz ez?

Nem értettem. A felsős lányok azzal szórakoztak, hogy fogdosták a seggem a folyosón. Megpróbáltam kerülni őket ilyenkor jókat derültek. Aztán eljött az első nyár, magányosan bicikliztem a városban éjszakánként és sokszor megálltam egy-egy üzem kerítésénél, hogy hallgassam a zajokat; gépek, teherautók, éjszakai munkások beszélgetései – ezt izgalmasabbak találtam minden másnál, lenyűgöztek a lámpaoszlopok meg a rozsdás vasak az udvaron, szóval ezzel ütöttem el az időt.

 

Egyszer az egyik TSZ telep felé bicikliztem, és megtaláltam a város szélén levő kempinget, ahol volt egy diszkó, a diszkóban velem egykorú fiatalok, akik részegek voltak. Én nem, mert nem tudtam milyen az, de mivel magányos voltam, részegnek tettettem magam. Ez olyan jól sikerült, hogy a rendőrök el akartak vinni, ezzel a kalandommal a diszkó körül tébláboló punkok befogadtak, így aztán az egész nyarat részegen töltöttem, minden este más és más lánnyal. Impotensnek, majd HIV-fertőzöttnek neveztem magam, mert persze narkós is vagyok – na ettől még jobban beindultak. Hibás stratégia hibás következményekkel. Az orális részét talán szerettem is, de amikor úgymond behatolni kellett, állatnak, vonyító kutyának éreztem magam, mint aki az utca porában fetrengve ejakulál.

 

Aztán elnyomtam magamban az érzést és „jártam” lányokkal, de sok vesződséggel járt ez. Elé menni az iskola meg a munkahely elé és várni, mint egy házi eb, aztán odafigyelni minden szóra, mert ha nem, hetekig tartott a párbeszéd az ostoba egyperces szituációról.

Persze otthon lányokra gondolni és úgy ejakulálni kényelmes volt. Csak rágondoltam, nem kellet vesződni mozival-fagyival.

Egyre rövidebb kapcsolataim lettek, soha nem törekedtem arra, hogy legyen; mindig felszedtek a lányok. Gondolom, ez eddig eléggé buzisan hangzik, de nem tudnám magam elképzelni egy férfival; az az izzadt, szőrös test, kiráz a hideg ha rágondolok.

 

Szóval sohasem gondoltam, hogy fontos lenne valaki, míg egy napon az egyik barátomnál észrevettem a szekrényben egy vörös hajfürtű lányt. Ki akartam nyitni a szekrényt, de ő az ajtó elé állt. Én erőszakosan próbáltam kinyitni az ajtószárnyakat.

- Hülye, megfullad, miért bújtatod, miért nem mutatsz be neki?

- Az apámé – válaszolt –, az övé.

- És anyád mit szól hozzá? És apád miért nálad bújtatja? Nem fullad meg szegény?

- Nem, ez műanyag.

- Micsoda?!?

- Műnő, a fater hozta Bécsből.

- Műnő? – furcsállottam a dolgot; nem is hallottam még erről. Műnő! Mekkora találmány!

- Mutasd meg! – kértem.

Ekkor kinyitotta az ajtót és ott volt a szekrényben egy műanyag nagyszájú bábu.

- Hazavihetem kipróbálni?

- Hát, nem bánom, apám úgy is Bécsben van, de péntekre hozd vissza.

 

Hazavittem. Rögtön lerohantam és nagyot élveztem. Igaz, hogy sokszor a strandon használt műanyag labdát juttatta eszembe, de egészen jó volt. Fájó szívvel vittem vissza a haveromnak.

 

Aztán pár év múlva megismerkedtem egy lánnyal, és nem gondoltam a babákra; egészen megnyugodtam. Igaz, ha néha elmentem egy szexshop előtt, a babákra gondoltam, illetve nagyon izgatónak találtam a torzó kirakati babákat is.

 

Egészen szép életem volt, mígnem egy nap egy fekete kabátos alak jelent meg a lakásom ajtajánál. Késkészletet árult. Nem gondoltam még rá úgy – mármint a feleségemre – halottan, de ez a fekete csuhás alak kinyitotta a szemem. Megvettem a késkészletet és vártam, hogy hazajöjjön. A feleségem.

Amikor hazatért, egy egyszerű mozdulattal elvágtam a torkát, aztán feldaraboltam és torzót csináltam belőle. Olyan szép volt, mint a kirakati babák.

 

Kihajtottam a közeli temetőbe és elástam.

 

Néhány napig részeg voltam, emiatt kirúgtak a munkahelyemről, így egész nap otthon voltam. Újságokat olvastam, és vettem két lányt; egy feketét, meg egy szőkét. Olyan szépek voltak, ahogy ültek a kanapén. Az egész napom ejakulálással telt. Néha elvittem őket rúzst vásárolni, meg moziba is mentünk; a sötétben valóságosnak tűntek mások előtt is.

A film vége előtt öt perccel mindig kimentem velük a vetítőteremből, nehogy lebukjunk. Aztán otthon az imdb-n elolvastam a filmek végét. Sokat nevettünk.

 

A mai nap is szépen indult – megkaptam a munkanélküli segélyt.

- Lányok! – kiáltottam. - Gyerünk ruhát venni!

A kocsiban, vezetés közben még kétszer kielégítettek, aztán a bevásárlóközpont parkolójában is; tényleg olyan szép napnak indult.

 

Mígnem az a faszkalap biztonsági őr észrevett, és kihívta rám a zsarukat, akik jót nevetgéltek rajtam. Most itt vagyok ebben a szürke linóleumpadlós helyiségben, és látom, ahogy a lányokat lóbálva röhögnek a rendőrök vérvörös, kidagadó artériákkal, és fröcsög a szájukból a nyál. Szegény lányok meg rémült tekintettel figyelnek engem, mintha azt kiabálnák:

- Peter! Peter! Segíts, kérlek! Segíts!

Még szerencse, hogy nálam van egy csodaszép tőr, kimegyek, - Segítek! Segítek! – kiabálok. A tőrt előrántom, pisztolylövés hangja hallatszik, lábaim nem engedelmeskednek; elkapom az egyik lányt, magamra húzom, érzem a műanyagillatot és belenézek a lány szemébe:

- Én megpróbáltam, én megpróbáltam… - mentegetőzök, a lány szemében mégis egy könnycsepp jelenik meg, mintha azt mondaná: talán nem is szerettél igazán minket.

 

 

 

 

1 hír

Madártetemek hullottak az égből

• Index

Griggstown lakóinak több ezer seregélytetem hullott a nyakába hétfőn. A mezőgazdasággal foglalkozó településen sok kárt okoztak a seregélyek, ezért a minisztérium a madarak irtása mellett döntött. Arra azonban a szakemberek sem számítottak, hogy madarak fognak potyogni az égből.

1 Írás:

Mindyakuza

Fekete felhők

 

Mr. Briggs nagyokat nyögve öltözködött ezen a téli reggelen, a konyhából sült bacon zsíros szaga érződött.

– Anyjuk! Anyjuk! – kiabált a konyha irányába – Anyjuk!

Nyakán megdagadtak az erek miközben ordított. Kintről mormogás hallatszott ami végül „Mivá' n hé?” szóvá állt össze.

– Hozzad má’ be azt a kibaszott cipőkanalat, ez a tetves cipő nem jön fel a lábamra! – ahogy beszélt, csurgott a nyál a szájából a kockás pamut ingjére.

Ismét mormogás hallatszott dél-princetoni tájszólásban.

– Hozom má’… – ekkor kivágódott az ajtó és megjelent Mr. Briggs felesége csapzottan nyúzott dzsörzéruhában, körülötte zsíros köddel és párával; mintha valami indiai isten jelent volna meg.

– Ne! Aztán gyere enni, mert még nem kaptak az állatok. El kell menned a vaskereskedésbe új ekevasakért.

Mr. Briggs boldog mosollyal vette tudomásul, hogy sikerült felhúznia a cipőt. Csendben reggeliztek, miközben Brad Paisley Online című száma szólt a rádióból. Briggs lassan kortyolta a kávéját és merengve bámult maga elé, majd megállapította:

– Ezek a hippik már nem tudnak igazi countryt játszani! Egyedül ez a Kenny Chesney kölyök tud jó country-t.

Úgy tűnt, hogy ezeket a szavakat csak magának mondta; helyeslően bólogatott maga elé. Felesége a helyi szupermarket prospektusából vagdosta ki az akciókat üres tekintettel.

  Mindegy.   szólt Briggs és kiment a garázsba, majd beült öreg Dodge pick-upjába, ami betegen zörögve indult, mintha az egész pléhtákolmány szét akarna esni.

A nap éppen felbukkant a hegyek mögül és Briggs kedvenc száma szólt a rádióból. Nem is rossz ez a nap! – gondolta. Boldogan integetett Jonesnak, a farmszomszédjának és tülkölt a benzinkutas lánynak. A lányod lehetne…   gondolta, miközben újra mosolyra görbült a szája és a szarkalábai is kisimultak.

Már csak vagy öt mérföldre volt Griggstown-tól, amikor az ég hirtelen beborult és sötétség árasztotta el az utat.

  Bassza meg! Csak nem jégeső jön, a kurva anyját, az ilyen!

Ebben a pillanatban mintha bombák potyogtak volna az égből, hatalmas fekete golyók hullottak alá mindenütt. Mr. Briggs annyira megijedt, hogy félrerántotta a kormányt és kisodródott az útról.

 

Miss Martha Rose lassan sétált Griggstown városka utcáján. Szürke, egyszerű ruhában volt, idős lábain vastag visszérkígyók kúsztak fel, talán egészen az ágyékáig. Feje remegett és a szatyrát húzta a földön, amiből egy csirke feje lógott ki, koszos fekete gömb.

Az egyik szandálja leesett a lábáról. Lehajolt, hogy visszacsatolja, amikor sötétbe borult az ég. Azt gondolta, biztosan a vérnyomása miatt van; próbált visszaemlékezni, hogy bevette-e a gyógyszerét reggel.

Ebben a pillanatban a fejét egy éles tárgy megütötte. Riadtan felnézett és fekete madarak tetemeit látta, amint hullottak az égből. Sűrűn hányta magára a kereszteket és szaladt, amennyire az erejéből tellett. A csirkefejéről már teljesen lekopott a bőr, kilátszott a csirke üveges szeme. Berohant Peter sheriff irodájába, aki éppen a helyi újság felett ült elszenderedve.

  Mr. Peter! Mr. Peter! Kérem, az ég áldja meg, itt a világvége! Madarak potyognak az égből! Jön az új megváltó!!

A sheriff felriadt és arra gondolt: Na, ennek is vége; meg kell bilincselni. Szenilis vénasszony, még a végén kárt tesz magában. Az egyik hadonászó kezére rá is kattintotta a bilincset, majd kinézett az ablakon és ő is látta a madártetemeket, meg a sötét tollas esőt, amihez foghatót eddig még nem tapasztalt.

  Felhívom a polgármestert. – döntött a sheriff. Tárcsázott és várt, a telefon kicsengett, és a polgármester recsegő viszkis hangján köszönt:

  Halló?

  Polgármester úr, látta ezt?   kérdezte idegesen.

  Miről beszél?

  A madarakat látta?

  Igen, már össze is hívtam az embereket a városháza nagytermébe, ha tudja, gyűjtsön össze mindenkit, szóval szóljon maga is az embereknek.

A városháza nagytermében   mint egy hangyabolyban  , mindenki idegesen járt-kelt, sokan imádkoztak, gyerekek sírtak, több farmer is puskát hozott és idegesen tekintgettek körbe.

A kövér polgármester felállt a pulpitusra, hangosan köszörülte a torkát, és a mikrofonba sziszegett, jelezve, hogy beszélni készül.

  Tisztelt Griggstowniak! Új dologgal állunk szemben és mindannyian riadtak vagyunk. Megkérek mindenkit, hogy próbáljon megnyugodni. A segédem már telefonált a minisztériumba, most járunk utána a dolgoknak. Nem tudom mi ez, de tény, hogy az összes seregély elpusztult.

  A’ jó.   szólt egy rekedt hang. Többen helyeseltek, bólogattak.

  Rendben van hogy jó, csak azt nem tudjuk mitől van. Nagyon ijesztő ez az egész, mindenesetre vásároljanak be és ne jöjjenek ki a házaikból, ha lehet.

Egy szikár ember állt fel a tömegből:

  A jószág az legelhet? Vagy mi legyen, hü?

  Szerintem azt sem kellene kiengedni addig amíg nem tudjuk mi ez.

Ebben a pillanatban kinyílt a tanácsterem ajtaja, és egy elegáns férfi lépett be rajta finom, de férfias arcszeszillat lengte körül, vonásai tiszták voltak, valódi bőr Samsonite táskája és szép, zafír üvegű Zodiac órája tekintélyt parancsolóan csillogott.

Odalépett a polgármesterhez miközben papírokat vett elő táskájából, majd a polgármester fülébe súgott valamit.

A polgármester bólintott és köhintett egyet.

  Tisztelt lakosság! Ez az ember itt a mezőgazdasági minisztériumból jött. Szeretné tisztázni a helyzetet, aggodalomra semmi ok.

  Köszönöm.   mondta az úr és felállt a pulpitusra.

  Tisztelt hölgyeim és uraim! A mai események előre megtervezettek voltak, az önök terményeinek a megvédése érdekében történt minden. Egy bizonyos DRC-1339 nevű mérget permeteztünk a levegőbe, ami elpusztította az önök életét megkeserítő seregélyeket, és segít megvédeni mezőgazdaságunknak oly fontos élelmiszer alapanyagokat. Aggodalomra semmi ok, a méreg emberekre nem ártalmas, több éves kutatás előzte meg a bevezetését.

  De nem döglünk meg tőle?   kérdezte egy nyers hang.

  És a jószágnak sem árt? – szólt valaki a tömegből.

  Aggodalomra semmi ok, több városban használtuk már, és sehonnan nem jött visszajelzés arról, hogy bármiféle káros hatással lett volna mind emberre vagy akár állatra - kivéve a seregélyek. – mondta, miközben felnevetett.

Ekkor az egész terem hangos nevetésben tört ki; voltak, akik tapsoltak, mások füttyentgettek. A finom úr boldogan feltartotta a karját, és megköszönte a jelenlévőknek a figyelmet. A polgármester kezet rázott vele majd az emberekhez szólt.

  Szemeteskocsijaink hamarosan eltávolítják a tetemeket, és holnap reggel már ami kedves kis Griggstownunkban ébredhetünk.

Hangos éljenzés zengett a tömegből; a polgármestert boldogan sétált végig a termen.

Az emberek szétszéledtek. Néhányan visszatértek az állataikhoz, míg mások biliárdozni mentek és hideg sört inni a közeli csehóba.

 

Martha Rose is hazatért. Megetette a macskáit, és leült kedvenc családregényét nézni a tv elé. Valamikor éjfél felé ébredt fel. Felhúzta lábán a pongyoláját, és miközben végigsimította lábszárát nem érezte a hurkákat.

  Eltűntek a visszereim? – gondolta.   Olyan furcsa ez a láb, olyan furcsa érzésem van…

Felállt, és botladozva kisétált a fürdőszobába. Felbukott a fürdőszobaszőnyegben és felnevettet, de nevetés helyett szokatlan hangok hagyták el a torkát; csiripelés vagy károgás? Mindenesetre nem emberi hang. Újra megpróbált megszólalni, de újra csak madárhang jött a torkából.

  Biztosan csak álmodom.   gondolta. Belenézett a fürdőszobai tükörbe és egy fekete szempár nézett vele szembe. Egy seregély fekete szempárja.

Ekkor szíve hangosan dobogni kezdett, majd nemsokára végleg megállt; teste megrogyott. Vékony vércsík folyt a szájából.

A postás és a sheriff találta meg másnap merev tetemét; visszerei csúnyán kidagadtak.

A megyei halottkém a halál okaként szívinfarktust állapított meg, nem volt semmiféle bűncselekményre utaló jel. A sheriff megírta a zárójelentést, majd ivott egy csésze kávét és elaludt.