index.hu/bulvar/hirek/2010/01/06/a_sineken_fekudt_halalra_gazolta_a_vonat/

Sínek a semmibe

Ismét hajnal 4.35 a vekker úgy zörög mint a halálraítélt cellájában a kulcs, elnyűtt pizsamámon pörkölt szaft, mikor ettem én pizsamában? Mindegy ,benézek a szobába Olga hortyog a gyerekek szuszognak az utcai lámpa fénye bevilágít a redőnyön, rácsokat vetít a falra mintha saját börtönömben élnék. Olcsó kávé illata, sietve szendvicset készítek, májkrém, és egy fél liter cukros tea Olga mindig elcukrozza. Biciklire ülök csak 20 perc az állomás odabent automatikusan bólintgatok, néhány viccelődnek én vissza viccelődöm, így van ez. Pali bátyám átadja a napi ütemtervet a 320ason leszel ma egész nap! Mondja és rezzenéstelen semmibe meredő tekintettel nyújtja át a munkalapokat. Én bólintók felmegyek a 320 asra beindítom a dízel motort hangosan feldübög, nyikorognak a csapágyak, előveszem a kisrádiót Bartókra tekerem Brahms szól éppen, nem szeretem na mindegy, fáradtan kimászom a fülkéből rágyújtok.

Az egyik kerékellenőrző dolgozik néha, szotyit vesz elő a zsebéből, és a kalapáccsal ráüt a kerékre, szeretem ezt a hangot mintha harangok zúgnának az apokalipszis harangjai, bimm bimm bimm, elképzelem ahogy összedől a remiz, megrepednek a födém szecessziós üvegtáblái és megrogynak az oszlopok az utasok a bőröndjüket eldobva rohannak, egy úri nő zilálva hajítja el a rókaprémet a nyakából miközben úgy szalad, hogy látszik az arckifejezésén, akár az ékszereit is eldobálná bárkinek csak az élete megmaradna, de hiába az egész épület mint a kártyavár összedől csak a hölgy karja látszik ki a romok közül és az ujjai amin csillog a gyémánt betétes gyűrű. Ennyi egy élet hamu és gyémánt. Elmosolyodom serceg a fülkében a diszpécser hangja -320as indulni kellene! Halló 320 as indulni kéne!

Zihálva felhúzom magam a fülkébe felhangosítom a rádiót dudálok és lassan elindulok, a rádióban végre Bach szól ez felvidít. Viszont nem változtat a tényen hogy ez a szakasz olyan unalmas, rozzant disznóólak, gazos kertek, szaladgáló csirkék, olyan mint az a diafilm az az egy ami otthon volt, öreg néne őzikéje csak az az egy volt meg nekünk, anyám mindig azt vetítette, mi a bátyámmal unatkozva néztünk, nem nem a diát, bármit a pókot a falon, a mennyezet repedéseit. Unalomig ismételt képek, unalomig ismételt mondatok teli fájdalommal.

Csak egy szakasz jó ezen az útvonalon, van egy erdős rész, ahol ilyenkor reggel őzek szaladnak, van egy kis patak is, ami szelíden csordogál benne rigók fürödnek teljesen olyan már-már giccsesen idilli állapotban mint azok a festett falvédők amelyek képzeletbeli kastélyokat ábrázolnak, klisékkel pufók angyalokkal semmibe futó kőlépcsőkkel. Egy ilyen falvédő volt az ágyam felett is, esténként az ujjaimmal képzeletben sétáltam a parkban néha megpihentem egy filagória alatt.

Ezért az egy szakaszért szeretem ezt a vonalat, el is kalandoztam az egyik őz tekintetét keresve, amikor is egy fekvő szürke ruhás alakot pillantottam meg a sínen, ijedten tülkölök, fékezem de már látom nem kerülhetem el az ütközést biztosan ledarálom, a vonat hangosan síkit áthuppan a testen, hallom a csontok törését, az izmok szakadását és mindenütt testrészek, végigszalad rajtam mint az áram ütés embert ütöttem úristen, úristen!. Már húsz éve csinálom ezt de még soha senkit, szívem idegesen kalapál ismerem a szabályzatot, diszpécsert kell hívni, remegve felveszem a telefont és csörgetem, kinézek az ablakon látom, hogy a kalauzom jön a sínek mellett sápadt riadt tekintettek kísérik, az ablakokból mint a borsószemek kíváncsian pislognak az utasok, sok-sok érdeklődő szempár. A diszpécser recsegve beszól, én idegesen elmondom, hogy embert ütöttem, ő unott hangon sorolja a teendőimet, és hogy menjünk le nézzük meg ad e életjelt a szerencsétlen, mentőt és a helyszínelő csoportot kiküldik, nyugodjak meg én cigire gyújtók, lelépek a fülkéből és látom ahogy minden tiszta vér kar és láb külön, remegek mondom a kalauznak- én biztos, hogy nem nyúlok hozzá! A kalauz azt mondja -ö sem! egy leszakadt fej is van 10 méterre arrébb! De én nem merek még rá nézni sem! Jelenti ki. Javaslom próbálja megnyugtatni az utasokat a helyszínelők kiérkezéséig. Ő bólint és elindul a szerelvények mellett minden ablakhoz beszél, a helyzethez képest nyugodt hangon. Kiérnek a helyszínelők fekete zsák kerül elő, kérdezősködnek, mikor láttam meg az alakot? Rögtön fékeztem-e? Én automatikusan felelek, ők jegyzetelnek az egyik fotózza a testrészeket az egyik értetlenül fogja meg a leszakadt kart felemeli és azt mondja, pehelykönnyű, tüzetesebben megnézik műanyag, lehet, hogy mű karja volt? Felemelik a lábát az is műanyag, megkeresik a fejet igen élethű de nincs rajta élő szövet mintha valami Madame Tussauds figura lenne viszont a vér igazinak tűnik, mintát gyűjtenek, a tényre hogy nincs holtest mindenki határozottan felenged, én is elnevetem magam, Bár idegesít, ha valaki ilyennel szórakozik. A kalauz végig megy a vagonok mellet mindenhol nevetnek, van aki hitetlenkedik más a fejét csóválja, én eldobom a cigarettát a helyszínelők kérdezik, hogy tudok e tovább vezetni bólintok, hogy igen. A helyszínelők és a mentők, elmennek én beszélek a diszpécserrel a kalauz int, hogy indulhatok a dízelmotor felröffen és mozdony rángatózva megindul. Bent a végállomáson azt mondják ma már nem vezethetek, menjek haza a következő járattal, iszom egy kávét a restiben, mindenki faggat, hogy mi történt, én felháborodva mesélem, hogy velem még ilyen soha, pedig már 20 éve csinálom de soha ilyen nem történt. Nagy kurvaanyázások közepette ecsetelem, hogy ki lehet az a barom aki ilyennel szórakozik és egyáltalán, hogy jut ilyesmi az eszébe. Otthon újra elmondok mindent, panaszkodok, Olga együtt érzően néz rám majd pörkölt nokedlival kínál, én nem tudok enni mindig az a test és a semmibe futó sínpár lebeg a szemem előtt. Éjjel rosszul alszom másnap csörög a telefon a központból hívnak azt mondják két nap múlva visszaállhatók dolgozni, végül is nem történt gázolás, persze náluk nem történt, de én azért embert ütöttem legalább is nekem az a bábú ember volt. De persze belemegyek a játékban két nap múlva újra beállok dolgozni. Kérem őket, hogy ne a 320 as vonalán de azt mondják én oda vagyok beosztva törődjek bele, jó rendben van egyezem bele végül.

Eljön a reggel újra pizsama, hortyogás, rossz ízű kávé, munkalap, rádió Csajkovszkij, és újra ugyanaz a szakasz én remegve nézem a féket, semmi, jó! Nincs ott senki megnyugszom pár száz méterrel arrébb piros folt a sínpáron én fékezem de ismét nem sikerül megállnom abban a pillanatban jön a felismerés, ez nem lehet igaz megint gázoltam valakit biztosan elütöttem, ez most nem bábú lesz ez élő ember lesz, telefon a diszpécsernek ö hitetlenkedve beszél, én összeroppanva ülök már nem szolok egy szót sem a kalauz beszél hozzám, nem hallom mit mond. Kijönnek a helyszínelők megmozdítják a testet és megállapítják, hogy ez a tetem is csak egy bábú egy újabb bábú, a vér viszont valódi, és meglepetésükre a mentősök bőrszövetet is találnak, megörülnek neki DNS elemzésre tökéletesen megfelel, most már nem könnyebbülök meg, kérem a diszpécsert, hogy írjon ki nekem fizetetlen szabadságot, legalább egy hónapra szükségem van, hogy ezt feldolgozzam ö helyesel, én nem szólok többet.

Aztán otthon sem beszélek senkivel egy hónapig, csak nézek ki az ablakon és lesem a szemközti pékségben dolgozó kövér segédet amint izzadtan szaladgál, hogy kiszolgálja a vevőket. a vasúttól hívnak, hogy bekamerázták a szakaszt, ők is végére akarnak járni az ügynek, már a rendőrséget is bevonták és nyomoznak az ügyben. Ez engem nem nyugtat meg .még egy hét és mennem kell vissza dolgozni semmi kedvem nem akarok már mozdonyba ülni, nem akarok újra bábu testrészeket látni. Végül eljön a nap, vonatra kell szállnom és nincs kiút újra a 320 as vonalon, azt mondják négy hete semmi sem történt, teljesen nyugodt a vonal, én egy szót szem szólok talán soha többé. Újra dübög a gép, úgy dübög mint ahogyan a szívem kalapál, vezetés közben meredek előre mint egy tetszhalott, és amikor a kritikus tájhoz érek mintha nem is látnék minden elhomályosul, egy alakot látok a sínen feküdni, de már nem érdekel nem fékezzek

Ott rohadjon meg ahol van átrobogok felette, persze beszélek a diszpécserrel és lassan lefékezek ez a szabály ugyanis. A diszpécser hülyeségeket beszél, valami átokról hadovál én nem hallok és nem értek szinte semmit abból amit brekeg. Csak vigyorgok magam elé a kalauz jön én nevetve kérdezem- na mi van újra ütöttünk egy bábút? Ő rám néz és a szeme egész másról beszél, azt mondja ez nem vicc láttam a beleit!. Én ránézek értetlenül kérdezem-micsoda? Na ne szórakozz, ő rázza a fejét én leülök a mozdony padlójára, kiérnek a mentősök és helyszínelők kérdezik, hogy miért nem fékeztem, és hogy miért későn, jóval később szóltam be a diszpécsernek én nem mondok semmit. A rendőrök is megtalálnak az egyik faggatna de én úgy érzem nem lesz több szó ami elhagyja a számat. A MÁV kiküld egy kocsit és kórházba visznek én odabenn alszom és nem válaszolok az ideggyógyász kérdéseire a rendőrök el akarnak vinni de az orvosom nem hagyja. Pár napig szótlanul ülök és nem eszem, bejön hozzám a MÁV képviselője és azt mondja érdekes hírei vannak azt mondja, hogy a kamerák felvételein egy öt fős csoport látható amint a fiatalember holtestét cipelik a sínekre fekete ruhában és maszkban, a rendőrség nem tudja még miről van szó de kaptak egy e-mailt a csoport egyik tagjától, aki arról irt, hogy nagyon megbánta az egészet és az egész egy internetes csoport játéka volt, mindig felvették a gázolást és felrakták az egyik videómegosztóra, a bábukat egy színházi kellékeket gyártó cégtől rendelték. Saját maguktól vettek vérmintákat és bőrszövetet, az egyik tagjuk felajánlotta a testét, azt mondta ez lenne igazán sikeres videó, és öljék meg, belementek és heroinnal kivégezték. Nagy gyönyörűséggel nézték a gázolást és büszkék voltak arra, a nézettség elérte a 10 milliót, hát ezért csinálták! Én elejtettem a cigit és csak bámultam magam elé, majd kértem a nyugdíjazásomat.