hát van egy új hír:

index.hu/bulvar/2009/07/03/megint_bortonbe_kerult_a_nyulmanias_no/

és az írás:

Nyulak a holdról

Minden hang az apám hangja, minden arc az apám arca; minden egyes nap arra ébredek, ahogy rám néz, és hallom, ahogy beszél hozzám.

A lélegzete alkoholszagú, és félelmetes történetei vannak, amikkel bánt engem ,minden mozdulatával,minden gondolatával.

Az első alkalomra is tisztán emlékszem; karácsony este volt, én boldogan ültem a fa alatt, és vártam az ajándékaimat, de valami megmagyarázhatatlan félelem ült bennem.

Anyám gondterhelten mosogatott a konyhában; megjelent apám, lerúgta a cipőjét, leült a karosszékbe, ölébe vett, és tölle szokatlan módon elkezdett beszélni; sörszagú volt a lehelete ahogy mesélt; de nem ám kedves karácsonyi legendát, hanem szörnyűséges történeteket varsói gettóról, hogy ilyenkor karácsony este mindig eszébe jut; és mesélt repeszgránátok által leszaggatott testrészekről, éhezésről, arról, hogy hullákat ettek, olyan éhesek voltak. Én remegtem apám ölében; a szoba megtelt árnyakkal, hideg lett az egész helyiség, mint egy mély sötét barlang;miközben a szomszéd házból meleg kalács illata szállt, és Frank Sinatra valamelyik karácsonyi lemeze szólt megnyugtatóan.

A két ház – mint jin és a jang –, egymás ellenpólusként lélegzett a rideg karácsonyi éjszakában.

Már sírtam, mikor anyám észbe kapott és kivett apám öléből; szörnyű álmom volt aznap; német katonák jöttek és megerőszakolták anyámat, majd apám torkát vágták el vidáman. És az álmok minden éjszaka ismétlődtek, mint egy végtelenített film.

Karácsony után elvittek anyuék nagyihoz. Jókedvűen játszottam az udvaron, este örömmel hallgattam nagypapa meséit vígan szökdécselő őzekről, gondtalanul falatozó madarakról.

Aztán egyik nap értem jött anyu kocsival és hazavitt.

Újra minden vacsora leszakadó fejekről, meg szenvedő testrészekről szólt; anyám minden este veszekedett apámmal a történetei miatt, de a fater egyszerűen csak pofán vágta anyámat és csend lett; anyám kék-zöld foltokkal és egyre szomorúbb boci szemekkel ült le minden este vacsorázni.

Az egyik nap anyu elment. Mikor apám hazahozott az iskolából, már nem volt otthon, csak egy levél arról, hogy mennyire szeret, és hamarosan értem jön és elvisz apámtól, de most még nem, mert meg kell találnia a megfelelő helyet, ahová elvihet.

Sírtam; apám a vacsoránál egy kicsit engedékenyebb lett; nem mesélt, csak a suli felől kérdezősködött; de pár üveg sörrel később újra zokogva mesélni kezdte a szörnyűségeket; a szívem majd kiszakadt és bevizeltem az ágyban.

Minden este újabb történetek; én egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem a pokolban és remegve mentem haza minden egyes nap.

Egyik nap elhatároztam, nem megyek haza többé, és a város melletti kis erdőben fogok élni; ott is aludtam az egyik tölgyfa alatt. 12 éves lehettem; nem féltem csak az álmaimtól; az erdő sötétjétől, a fák susogásától attól nem. Ellentétben féltem, ha lecsukódik a szemem, véres náci katonák vonaglanak majd csontsovány tetemek felett és megint bevizelve, verejtékben fürödve ébredek , de meglepő módon egészen jól aludtam; láttam futni az őzeket a mezőn és nyulakat; rengeteg fehér nyulat.

Következö nap reggelén valami puha ért az orromhoz; kinyitottam a szemem, és egy fehér nyúl tenger kék szeme meredt rám gyorsan magamhoz szoritottam , nem szaladt el, nyugodtan ült; annyira megörültem neki, hogy magamhoz öleltem és becézgettem.

Még két éjszakát sikerült kinn aludnom az erdőben, aztán a következő reggel katonák és rendőrök találtak rám, és visszavittek apámhoz; ő aznap nem mesélt, én remegő lábbal vacsoráztam.

Egy hete már hogy nem jött be az ágyamhoz este sztorizni; én kezdtem az hinni, hogy végre vége van az egész lidércnyomásnak; apám észhez tért, és nem lesznek újabb sztorik, csak nyugalom, szent nyugalom.

Kedd este újra megjelent; egy régi, kopott kockás füzetet hozott magával, és a kezembe nyomta; elmondta, hogy rákot diagnosztizáltak nála, valószínű hamarosan meg fog halni, de a füzetet őrizzem meg, ő mindent leírt; a német katonák és az áldozatok nevét – közel négyszáz név –, őrizzem meg és imádkozzak értük minden este, minden egyes nap.

Soha többé nem mesélt történeteket; egész nap ült szomorúan a verandán és nézett maga elé; néha megkérdezte, hogy megvan-e a füzet és hogy jó helyre raktam-e?

A nyulat, amit az erdőben találtam, hazahozhattam; rengeteget játszottam vele a szobában, ő volt a kistestvérem, örültem, hogy gondoskodhattam róla. Suli után csak a nyúllal játszottam; egyedül vacsoráztam, apám már napok óta nem evett semmit; „Várom a fényt.” – mindig ezt mondogatta.

Sok éjjel anyám után bőgtem, de nem jött el értem; valami hapsival élt valahol. Végül egyik reggel ott állt az ajtóban, és rezzenéstelen arccal szint távirati stilusban közölte: apád meghalt, visszajöttem hozzád, el kell temetnünk őt.

Én csak bólintottam; apám temetése után még magányosabb lettem, anyu új barátja átnézett rajtam, mintha ott sem lettem volna; sokat ültem szobámban a nyúllal; csak ő maradt nekem az életben, csak ő.

Azt szerettem volna, ha jól érzi magát nálam, és nem akar elhagyni, mint mások, így sokat jártam könyvtárba és a nyulakról olvastam; minden születésnapomra nyulat kértem; már 7 nyulam volt, mikor anyámék elköltöztek és egyedül hagytak a lakásban.azt mondták 18 éves vagyok kezdjek el dolgozni éljek végre saját életet neki vissza kell menni denverbe. Nem nagyon volt pénzem így munkát kerestem ,és szerencsémre találtam is a helyi könyvtárban,aminek nagyon örültem ugyanis imádtam olvasni.

Megtudtam, hogy a nyúl az aztékoknál az újjászületés jelképe, a fény állata; az egyiptomiak szerint az isteni kontempláció képviselője, Kínában a Hold közvetítőjének tekintik; úgy éreztem ezek jelek; és arra, hogy nyulakat gyűjtsek, valami felsőbbrendű erő kényszerít.Rengeteg nyulam lett úgy gondoltam remek pénzkereseti forrás is lehet. Néha megpróbáltam őket eladni a piacon, de mindig szaladtam visszavásárolni mindegyiket.

Már nagyon sok nyulam volt, amikor egyik nap fura dolgot műveltem: az egyik ketrecre ráírtam egy nevet: Karl Aronofsky, és egy dátumot: 1943. február 27. Nem tudtam mit akar ez jelenteni.

Az első nevet követte a többi; minden nap egy név és egy évszám került valamelyik ketrecre. Nem tudtam mi ez, aztán egyszer előkerült apám rég elfeledett füzete; kiderült, hogy szóról szóra, betűről betűre azoknak a varsói áldozatoknak a nevét és a haláluk dátumát irkálom fel a ketrecekre, akik apám füzetében is szerepelnek.

Megdöbbentett a dolog és nem értettem. Belülről egy hang azt súgta, vennem kell még nyulat, amennyit csak tudok, végül az egész lakás tele lett ketrecekkel és nyúlszarral; a szag miatt a szomszédok egyre dühösebbek voltak, én meg egyre jobban féltem attól, hogy valaki betör a lakásomba és elviszi őket.

Bekameráztam hát a lakást, és a felvételeket minden este átnéztem, történt-e valami rendkívüli.

Ha néhány nyúl megdöglött, a mélyhűtőben rejtettem el őket, és letéptem a kartonpapír fecnit a ketrecükről. Arra gondoltam, hogy ezek a zsidók nem érdemlik meg az újjászületést; valami borzalmasat tehettek, amiért ők már nem születhetnek újra. Vártam a teliholdat; azt olvastam, valamelyik nép hitvilága szerint,hogy teliholdkor kell elindítani a nyulakat a mezőn, és akkor újjászületnek azok a zsidók, akiket halálra kínoztak.

Egyik nap, meglepetésemre, egy német katona neve is felkerült az egyik új nyúl ketrecére; nagyon csodálkoztam rajta, de biztosan megvolt az ok rá, hogy így történt. Biztosan zsidók százait mentette meg az éhhaláltól , vagy a betegségektől.

Figyeltem a meteorológiai és csillagászati jelentéseket, várva a teliholdra; aztán mikor eljött annak a napnak az estéje, egy furgont béreltem, és elkezdtem hordani a nyulakat a holdfény alá. Ők szaladtak, és egy bizonyos pontot elérve, apró fénycsíkokat húzva maguk után eltűntek a Hold fényében; a Hold egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt. Csak 200 nyulat sikerült elküldenem az újjászületés felé.

Másnap rendőrök jöttek ketrecekkel, és el akarták vinni a nyulaimat; csak várjuk meg a következő holdtöltét - kértem őket, de csak nevettek rajtam; behoztak ebbe az intézetbe; sok gyógyszert kapok beszéltem az intézet vezetőjével, hogy miattuk egy csomó lélek nem tud majd újjászületni, de ő csak nevetett és rendelt egy kávét a titkárnőjétől.

Azt hiszem végleg elveszítettem apám bizalmát, tehetetlen vagyok és minden este a holdat bámulom, hátha történik valami csoda, de ez a holdfény már nem ugyanaz.